Az ikrek a régi nevelőotthon sarkánál várakoztak. Eddig sem Éva, sem pedig Michael nem bukkant fel. Máté egyre idegesebbé vált. Már rég ott kellett volna lenniük mindkettőjüknek. Míg várakoztak, Márti az utcai lámpák fényénél könyvet olvasott. Hogyan landolnak az ufók címmel. Bátyja ránézett, és idegesen vágta hozzá a szavakat.

-Tiszta stréber vagy, ami a személyiségedet illeti.  Hogy vagy képes az éjszaka közepén, utcai lámpák fényében is olvasni? Ne azt mondd, hogy a matek könyvet bújod? – szurkálódott Máté. Picit lehajtotta a fejét és próbálta a könyv címét kibetűzni. -  Aha. Mondom én, hogy stréber vagy. Mit vársz ezektől a könyvektől? Rájössz a sorokat olvasva, mi történik ismételten a faluban? Nem tetszik nekem, hogy nincsenek itt. Hol lehetnek? –nézett körbe idegesen. – Született…

Máté a Duna irányába kezdett el szaladni, testvére dúlva- fúlva rohant utána ,hogy megbosszulja a feléje tett kijelentését. Márti alig tudta beérni.  Már a komp felé tartottak, ahonnan gyönyörű téli látvány tárult a szemük elé. A befagyott Duna jegében állt mozdulatlanul a komp, minden csupa fehér volt a hótól, és a túlparton a fák görnyedtek a hó súlya alatt, és vakítóan szórta rájuk a sugarait a Hold. Márti megborzongott. Egy olyan érzés kerítette a hatalmába, amitől úgy érezte, hogy valami rossz fog történni. Márti rimánkodni kezdett a testvérének, könyörüljön meg rajta, aki mérgesen, nagyvonalúan eleget tett a kérésének.  Hűvös szellő fújdogált, így a testvérek fáztak. Márti elővett a táskájából egy pici távcsövet, amelyet tavaly karácsonyra kapott a szüleitől, és a tájat és az eget pásztázta vele. Mindig és minden körülmények között magánál tartotta. Kivéve télen, mert akkor sosem volt nála. De valami oknál fogva, magánál tartotta.  Ellépett a bátyjától. Már nem volt dühös rá. Ő is egyre idegesebb lett, hogy Éva és Michael még mindig nem voltak sehol. Márti visszatartotta a lélegzetét. Megbabonázva meredt az égbolt egy bizonyos pontjára.  

-Ez nem lehet…. ez nem lehet igaz……

-Mi nem lehet igaz?- mordult rá a testvére.

-Egy ufót… egy ufót látok! Ott nézd! – gyorsan át akarta. Máté annyira izgatott volt, ,  adni testvérének a távcsövet , s abban a pillanatban kiesett a kezéből és nagy csörömpölés közepette az útra esett.

-Vicceltél, ugye? –közben lehajolt a  távcsövét, aminek mindkét lencséje berepedt- A csudába!

Igyekezett szabad szemmel abba az irányba nézni, amerre a húga mutatott. Semmit sem látott. Konkrétan a házak irányába mutatott a kezével. Máté sosem hitt az ufók létezésében, így nem hitt a testvérének sem.

-Biztosan egy autó reflektorfényét láttad, ami visszatükröződött a távcső üvegén.

Márti mérgesen nézett rá.

-Figyelj, lehet hogy stréber vagyok, mint ahogy te is, lehet hogy az ikertesóm vagy és pár centivel alacsonyabb nálad, de a szemem még jó. Egy repülő csészealjat láttam. Olyat, amelyről a múltkor az a nő számolt be,a ki ott hisztizett a piacnál. Forgott maga körül, aztán elszállt.  De veszített a magasságából. Talán kényszerleszállást hagyott végre?

-Lehetett egy madár is- vélekedett Máté.

Márti majdnem megpukkadt mérgében. Bátyja néha az őrületbe tudta kergetni. Sarkon fordult és ott hagyta az elképedt és csodálkozó testvérét. Pont a testvérértől nem várta volna. Egyszer azt mondta az édesanyjuk, hogy nem szabad mindig kimondani, amit az ember gondol, mert esetleg bolondnak nézik.  Vagy egyszerűen a kimondott szavak a viszályára sülnek el, és mély nyomot hagynak a másik lelkében. Márti mérges volt. Vajon tényleg ufó volt? Kérdezte gondolatba magától. Márti egy kicsit elbizonytalanodott.  Máté utána rohant. Őt nem érdekelte az ufó. Csupán Michael és Éva. Lehet rosszul emlékezett a megbeszélt helyre? Valószínű. Épp hogy elérték az új piacot, amikor egy hatalmas villanás vakított el őket, és mindketten a szemük elé kapták a kezüket. Két sikítás és egy autó kerekeinek csikorgása hallatszott.

Máté megragadta a testvére kezét.

-Mit csináljunk?

-Gőzöm sincs.

A két sikoly és az autó kerekeinek a csikorgása ott keringett továbbra is körülöttük.  A két testvéren urrá lett a félelem.  A körülöttük keringő hangoktól a két testvéren halálfélelem lett urrá. Máté már úgy érezte, hogy semmi sem marasztalja itt a falu központjában. Elege lett. A fenébe a hősködéssel!

-El innen! Csak el innen! –kiáltotta.

„ Innen, innen, innen” visszhangzottak a szavai a síri éjszakai csendben.  Mindketten megijedtek. Máté rohanni kezdett, a parknál a havon megcsúszott, és térdre esett.  Felugrott. Rémesen fájt neki, de a fogát összeszorítva hazáig futott. Márti zokogva követte őt.

Michael nagyon ideges volt. Fel, s alá járt Ádám elhagyottnak tűnt szobájában. A gyerekek és Ádám szülei minden mozzanatát követték a tekintetükkel. Míg akkor is járkált az ablak és az ajtó között, míg a magét mondta.

-Most már elegem van! Ez nem mehet így tovább! –Michael egyfolytában rázta a bal kezét.

Hilda idegessé vált, majd ingerülten ráordított a rendőrre.

-Értesítenünk kell a rendőrséget! Nincs más választásunk!- ismételgette a mondatokat. Hirtelen elhallgatott és ránézett a férfire, aki megállt és értetlenül nézett az asszonyra. Hilda próbált higgadt maradni. –Bocsánat. A kollégáit.   

Mielőtt Michael válaszolni tudott volna, megszólalt a telefonja. A telefon e-mailt jelzett. Számára ismeretlen címről érkezett üzenet. Megnyitotta. Az üzenet elolvasása után döbbent arckifejezéssel nézett a szülőkre.  Megköszörülte a torkát, majd kissé akadozva olvasni kezdte az üzenetet.

-„ Ádám a markunkban van. Semmi további lépés, különben soha többé nem látjátok”

Idegesen fordította a telefonját a szülők felé, hogy ők is jól lássák az üzenetet. Úgy érezte, hogy Hildát nem lepte meg túlságosan a hirtelen felbukkant üzenet, és úgy tűnt, tudja ki a feladója. Hilda még mindig magánkívül volt. Nem is tudta mit beszél. A jelenlévők az idegességnek tudták be a dolgot.

-Ez most teljesen mindegy!- üvöltötte Hilda- Ezek a semmirekellők újra elrabolták az én kisfiamat. – ránézett a fia barátaira- Valószínűleg ez a ti hibátok. Beleütitek az orrotokat mindenbe. –tört ki könnyekbe az asszony. Senki sem próbálta vigasztalni. - Mert nektek Sherlock Holmes-t kell játszani.

A gyerekek bűntudattal hajtották le a fejüket. Igen. Hildának teljes mértékben igaza volt, de senki sem gondolt arra, hogy a történelem megismétli önmagát. De nem értették, hogy miért reagál ennyire keményen.  Ősszel Ádám órák múlva előkerült, és ha jól emlékeznek, nem reagálta túl ennyire Ádám eltűnést. Vagy igen?

-Most felhívom a rendőrséget, és megkérem, hogy segítsenek!- jelentette be az asszony. – Mert úgy látom, hiába képviseli is magát a nehéztüzérség, nem ér egy fabatkát sem az ittléte.

Michael azonban visszatartotta.

-Ne! Ne tegye! Akár hiszi, akár nem, nem vagyok egyedül. Ráadásul van valaki, aki sokkal többet tud, mi mink együtt véve. Csak az a baj, hogy ő nem fog idejönni. Egyedül csak bennem bízik, és próbáljanak önök is bízni benne láthatatlanul is. Mert nemcsak Ádámnak lesz baja, hanem neki is, ha felfedem a kilétét.  –elhallgatott. A szobában érezni lehetett a feszültséget. – Mindent megteszek, hogy megtaláljuk Ádámot. De ehhez…- fordult a megszeppent barátok felé- rátok is szükség lesz. Egy trükköt fogunk alkalmazni, hogy kicsalogassuk a vadat, és végre mindenre fény derüljön. De legfőbbképp arra, hogy ki a banda igazi vezetője.   

-Remélem sikerülni fog- mondta az asszony. –Ha bármi történne a fiammal, sosem bocsájtom meg magamnak, de magának sem.

Michael megvetően nézett rá.

-Ősszel nem aggódott ennyire érte. – Michael előrébb lépett- Miért van nekem olyan érzésem, hogy maga sokkal többet tud, mint azt állítja? Egyébként, hol a lánya?

Hilda idegesen tördelte a kezét. Lajos a széken ült, maga elé bámult mereven, nem avatkozott bele.

-Hol lenne? Kriszta? Apjuk, szólalj már meg!- ordított rá a férjére. De Lajos csak ült maga elé bámulva. – Köszi a segítséget.

-Ne hívja. Nincs itthon. Órák óta ő sincs itthon. Tudom. Mondtam, hogy nem vagyok egyedül. Utána lécelt le, miután kiderült, hogy Ádám eltűnt, és felvette a fia telefonját?

Az asszony újra ránézett, de nem válaszolt. Michael a vállát vonogatta.

-Nekem így is jó. Előbb utóbb úgy is kiderül az igazság.

Máté gondolkodni próbált, és valami eszement ötlet jutott az eszébe.

-Ez a mostani eset, sokkal jobban megfélemlít minket, mint mindaz, ami az ősszel történt velünk. Akkor is voltak fura dolgok, így visszagondolva, de ez még azoknál is rosszabb. – vallotta be a dolgot a fiú. – Hogy fogjuk mindezt titokban tartani? Tulajdonképpen a rendőrség soraiba is beférkőzhettek ezek a személyek. Nem lehet, hogy onnan küldték az üzenetet?

Mindenki meglepetten nézett rá.

-Ezt meg honnan veszed?- tudakolta Michael.

-Csak úgy gondoltam…..

-Nem, ezt teljesen valószínűtlennek tartom. Úgy hiszem, nem egy másik banda, hanem ugyanazok, akik az ősszel is próbáltak alánk tenni, de valami rosszul sült el. – mondta Michael. – Mármint arra gondolok, hogy azok közül valakik, akikkel együtt „ bandáztam” a beépülésem során.

Az eléje tett csészéből még ivott pár kortyot.  Búcsuzóul megígérte a szülőknek, hogy folyamatosan tájékoztatja őket.

-Most el fogom kapni- mondta kifelé menet a szobából. - Sok évet vártam erre a pillanatra. A bőrömet kockáztattam, miután sikerült beépülnöm a szervezetbe. Vére elérkezett az idő. Akárki legyen is ennek az esetnek a feje, keservesen meg fogja bánni. Veletek pedig este a megbeszéltek szerint. – biccentett a fejével és ott hagyta őket.

A gyerekek talpra szökkentek, és halk köszönés kíséretében kisurrantak barátjuk szobájából. Magukra hagyva az elképedt szülőket. Miután elindultak hazafelé Máté izgatottan beszélt a két lányhoz.

-Higgyétek el! Kriszta a ludas. Neki  köze van mindenhez. S ahogy elnéztem az asszonyt, tudja. Tudja, hogy a lányának mindenhez köze van. Csak jó szülőhöz híven, védi a lányát.

Márti megállt, és mérgesen nézett a testvérére. Hangja is dühről árulkodott.

-Nem ezt próbáltam a tudtodra adni? Mit csináltál? Lehurrogtál.

-Jól van már!- fordult ingerülten a húga felé. – Majd este megbeszéljük a főhekussal.

-Egyáltalán mi értelme volt, hogy odahívott minket?- kérdezte Éva halkan.

-Az, amit sejtettünk. Ádám testvérének mindenhez köze van. Vagy nem. Vagy…. de arra gondolni sem akarok. Menjünk. Ki kell pihennünk magunkat az esti találkozó előtt. Hosszú karácsonyi esti éjszakánk lesz. Remélem anya valami fini kaját készített ebédre.

-A szokásosat. Töltött káposztát.

Míg a gyerekek a történteken rágódtak, addig a szülők a fiúk szobájában összezuhanva ültek. Idő után Lajos csak ennyit mondott.

-Ez ám a szeretett ünnepe.

Késő délután Éva furcsa zajra ébredt ismételten. Recsegés ropogás hallatszott odakintről és valaki vagy valami motoszkált az ablaka alatt.  A lány felült az ágyában, és az ablak felé lesett idegesen. Az ablakot odakintről valahogy kinyitották és a sötétben a függöny meglibbent. Éva a szájára szorította a kezét, különben felsikított volna. Egy kéz nyúlt be az ablakon keresztül. Felállt az ágyában és háttal nekifeszült a falnak. Annyira megrémült, hogy ebben a pillanatban egy hangot sem tudott kipréselni a torkán. A kézhez egy alak árnyéka is vetült az utcai lámpák fényében.  Az alak benézett, és észrevette, hogy a lány figyeli. Az egyik kezét a szája elé tette. Mutatva, hogy maradjon csendben. Éva mozdulni sem mert a rémülettől. Ezután valamit kiejtett a kezéből. A valami egyenesen a radiátor előtt landolt. Az alak kihúzta a kezét és intett egyet, majd eltűnt a sötétségben. Éva végre megtalálta a hangját, és hangosan felkiáltott. De a kiáltására nem jött válasz. Ezek szerint a szülei belemerülve nézik a tévét. Lassan lekászálódott az ágyról, és az ablakhoz lépett. Nem tudta felfogni, hogyan tudták az ablakot kívülről kinyitni, és miért nem érzékelte az odakintről beáramló hideget. Leguggolt és felvette azt, amit az ismeretlen bedobott számára. Egy fehér lap volt az. Kettéhajtotta, majd újból felkiáltott. E kétségbeejtő ordítására a szülei berontottak hozzá. Idegesen néztek rá. A templom óra épp akkor ütötte el a 18 órát.

-Mi a baj? Mi történt? – kérdezte az édesapja.

Éva idegesen nyújtotta feléjük a lapot. A lapon egy üzenet állt nyomtatott betűkkel.

„  ÁDÁMOT HOLNAP KÉSŐ DÉLUTÁN ELENGEDJÜK. PONTOSAN OTT, AHOL TALÁLKOZNI SZOKTATOK. CSERÉBE KÉRJÜK AZT A RENDŐRT,AKIVEL SZIMATOLNI SZOKTATOK. ILLETVE AZT A CSOMAGOT IS, MELYET ÁDÁM KAPOTT AZ ŐSSZEL. A CHIPPEL ÉS A TÉRKÉPPEL EGYÜTT.

Éva sírva kérdezte a szüleit.

-Most mit csináljak?

-Először is nyugodj meg. - kérte az édesapja- Másodszor, miért van ennyire hideg nálad?

-Mert az a valaki, aki e lapot bedobta, kívülről valahogy kinyitotta az ablakot- nyeldeste a könnyeit a lány- Úgy megrémültem.  Mit csináljak?  

Míg az apja az ablakot csukta be, édesanyja nagy nyugodtan válaszolt.

-Fényképezd le, és küldd el szépen annak a rendőrnek, akivel este találkozni fogtok.

  Éva így tett. Nem sokra rá meg is érkezett Michael válasza.

„ Ne tegyetek semmit! Bízzátok rám a dolgot.  Este a megbeszélt helyen”

Éva újabb üzenetet küldött Máténak. A fiú így válaszolt.

„ A fenébe! Ilyen nincs! Csak estig ne legyen baja a rendőrnek.  A ruha miatt ne aggódj. Nálam van. Este a megbeszélt helyen.”

Éva megdöbbenve olvasta a sorokat. Hogy lehet Máténál a cucc? Este erre is választ fog kapni. Ledőlt az ágyra és elég hamar elnyomta az álom.

Hezitált. Akkor sincs választása. Ő az egyetlen, aki tud segíteni neki ebbe a kusza ügyben. Egy óra neki bőven elég ahhoz, hogy mindent jól átgondoljon, megértsen. Egy óra vele. Se több, se kevesebb. Ránézett a telefonra, vett egy mély levegőt, és hívta a számot. Két kicsengés után a hívott fél felvette. Hangja barátságos volt, határozott, amin Michael meg is lepődött, mert nem így emlékezett rá.

-Már vártam a hívásást.

-Találkoznunk kell!

-Nem, nem! – jött a határozott válasz.

-Nem?- csodálkozott el a férfi. De én azt hittem….

-Rosszul hitte.  Csak telefonon vagyok hajlandó tárgyalni magával.

Michael megdöbbent képel nézett az ablak felé. Nem tudta milyen képet, de a hotel pincérje épp arra járva, ránézett, és meglepetten nézett a furcsa képet vágó vendégükre. A felszolgáló megvonta a vállát és tovább ment.

- Akkor halljam a történetet. – parancsolt rá a hívott félre.

A titokzatos hívott fél több mint egy órán át beszélt. Michael nem szakította félbe, figyelt minden egyes elhangzott szóra. Nem jegyzetelt. Memorizált. Ő csupán ennyit tudott az elhangzottak után mondani.

-Ez most komoly? Nem viccelsz, ugye?

-Komoly! Na, viszlát. Ha kellek, a számomat tudja.

A hívott fél bontotta a vonalat. Michael a mereven a telefont bámulta. Elhangzottakon gondolkodott.  El volt képedve a hallottaktól. Mindenre számított, csak erre nem.    És ha ez minden igaz, valaki Ádámon kívül még nagyobb veszélyben van.      Gyorsan üzenetet írt.

„ Vigyázz! A cápa a közelben van. Óvatosak legyetek. Lessétek minden mozzanatukat. Ne tévesszétek őket szem elől. „

Másodpercekkel később jött a válasz.

„ Rendben”

Újból gondolkodóba esett. Össze kell hívnia a társaságot. Még hozzá Ádámékhoz. Óvatosnak kell lenniük, semmire sem jöhetnek rá.  Mit tegyen? Hívja fel a gyereket vagy küldjön körüzenetet?  Az utóbbinál döntött.

„ Mindenki! Ma délelőtt tizenegy óra magasságában legyetek ott Ádáméknál. Ott leszek én is. Fontos!!! „  

Majd hívta Ádám anyját.  Neki nem igazán tetszett az ötlet, vonakodva bár, de belegyezett. Míg Michael tárgyalt és szervezkedett, addig Ádáméknál valaki épp kilógott az egyik ablakon az utcára és beleveszett a hóesésbe.  Michael telefonja újra jelzett. A megérzése beigazolódott. A gyerekek izgatottan várták a találkozót, bár ők semmi jóra nem számítottak.

Édesanyja reggelizni hívta Ádámot. Többször is szólongatta, de a fia nem reagált rá. Már csak ő hiányzott az asztaltól. Lajos a tegnapelőtti újságot lapozgatta, Kriszta a kezét tördelte az asztal alatt, és a tányérját bámulta.  Emellett felvette az én vagyok a szuper rendes mintagyerek arckifejezést. Az asszony úgy döntött, bemegy Ádám szobájába.

-Hol lehet ez a gyerek- dörmögte maga elé, ahogy halad a fia szobája felé. Ám megtorpant. Valami nem stimmelt. Az állandóan fényesre suvickolt padló és a fenyőfa környéke sáros lábnyomoktól hemzsegett- Mi a manó! Milyen ez a padló? Úgy látom, e lábnyomok remekül érzik itt magukat.

Szitkozódások közepette berontott a szobába. Nem kapcsolt villanyt, helyette a telefonjával világította át a szobát. Ahogy a telefon fénye a szoba közepére ért, összerezdült. Valami nagyon nem stimmelt. Minden zsigerében érezte. Az asztal előtt álló egy puff, feldőlve feküdt a szőnyegen, s az asztal kissé félrehúzva a tévé irányába nézett. A telefonnal óvatosan bal felé irányította a fényt. Nehogy véletlenül felébressze álomszuszék fiát. Aztán vissza a szoba közepéig, majd újra a fia ágyára. Egy halk sikkantás hagyta el a száját. Ádám ágya széttúrva, de nem vette észre, hogy valami abszolút nem stimmel.   Botladozva elérte az ablakot, s remegő kezekkel, de határozott mozdulattal felhúzta a redőnyöket.   Csak egy pillanatra nem figyelt oda, hogy hova lép és valami a talpa alatt megreccsent. Lenézett, majd lehajolt. Onnan felvett valamit. A telefonnal rávilágított a kezében tartott éles üvegszilánkokra Onnan riadt tekintettel az ablakra. Az ablakra, amely ki volt törve. S a kitört ablakon keresztül egy árny nézett vele farkasszemet.  Majd az árny elszaladt.

-A csudába! – mondta ki a szavakat a fogai között kipréselve az árny- a csudába! Meglátott a nyanya.   

Hilda felsikkantott. A szíve az ijedségtől zakatolt. A háta mögött felhangoztak sietős léptek zajai. Az ajtóban a férjre és a lánya álltak riadt tekintettel bámultak befelé a szobába. Most Kriszta sikított fel, és remegő kézzel az ágy felé mutatott. Mielőtt szülei reagáltak volna, még apja tett megjegyzést a fia szobájában uralkodó káoszról.  

-Micsoda káosz van itt! Mit csinált ez a gyerek? –lánya felé fordult- Te mit ordítasz a fülembe karácsony napján? –majd egy nagy „oh” hagyta el a száját- Hilda. Hol a gyerek? – kérdezte riadtan a feleségét.

Kriszta folyamatosan az ágy felé mutogatott a kezével, és az apjára nézett. Hangja nem volt elcsukló, de egy csöpp félelem vagy riadalom se érződött rajta.

-Én csak azt akartam a tudatokra adni, hogy Ádám nincs az ágyában.

Hilda megborzongott, majd a kitört ablaktól az ágyig vándorólt a tekintetével. Lassú léptekkel közelítette meg Ádám ágyát. Megtapogatta fia kihűlt helyét. Szinte suttogva beszélt.

-Az lehetetlen! Lehetetlen, hogy esetleg újra….  

-Ugyan ki?- mordult rá Lajos- Az osztályfőnök a sitten, a négy gyerek a javítóban, akkor mondd meg ki? Ki és miért?

-Azt nem tudom. Remélem, kint van az udvaron.

Kirohantak a szobából és folyamatosan Ádámot hívták, de választ nem kaptak. Míg ők Ádámot keresték, Máté két ásítás között olvasta el barátja üzenetét. Az álom azonnal kiröppent a szemeiből és folyamatosan hívta a barátját, de válasz nem érkezett. Nagyon rosszra számított. Gondolkodóba esett, és ahogy azt Ádám kérte, hívni kezdte Michaelt. A férfi épp reggelizett, és az újságot olvasta, amikor a zsebében a telefon követelőzően csengeni kezdett.  Meglepetten nézett rá a kijelzőre. A kijelző szerint Máté hívta.

-Szép jó reggelt és boldog karácsonyt, kisbarátom! Mi történt, hogy karácsony első napján ilyen korán keresel?

Máté nem köszönt, rögtön a tárgyra tért. A hangján érződött, hogy valami baj történt.

-Michael! Találkozunk kell! Nagy bajt érzek Ádámmal kapcsolatban. E üzenetet este küldte, de most vettem észre.  

Máté felolvasta Ádám üzenetét, majd azt is közölte, hogy ma éjjelre újabb találkozót szerveztek, próbálta hívni a barátját, de eddig nem reagált rá.  S várt. Várt Michael reakciójára.  Michael eközben felállt az asztaltól és az ablakhoz sétált, és kibámult rajta. Az ablakon keresztül a szakadó havazást bámulta, és az elmondottakon gondolkodott. Reggeli nyugalom honolt a Dunánál. S e nyugalmat csupán egy valami zavarta meg. Sötét kabátba burkolózott alak körvonalai. Mire Michael felfogta a dolgot, a szakadó hófátyol mögül az alak eltűnt.   Máté hangja zökkentette vissza a valóságba.

-Bocsánat. Itt vagyok! Nos, ne csináljatok semmit. Lehet nincs az üzenetnek semmi köze a barátod eltűnésének. Kétlem, hogy megismétlődik az őszi kaland. Nincs ok arra, hogy valaki keresztbe tegyen nektek. Az osztályfőnöktökről és a négy kedvenc osztálytáratokról már nem is beszélve. Összeesküvés- elméletet gyártotok vagy túlgondoltok dolgokat. Valószínű, a kis barátok is. –szünetet tartott. Máté is- Este ott leszek. Várjatok meg. Értve vagyok? Addigra talán Ádám is előkerül.

Máté igen halk igennel válaszolt, majd bontotta a vonalat. Michael visszafordult az ablak felé, majd tárcsázott. Tizedmásodperc múlva valaki felvette. Hangja igen halk volt, de érthetően beszélt.

-Baj van. Már megint a négy gyerek. Illetve három, mert úgy tűnik, Ádámnak megint nyoma veszett. Nem akartam mondani, a múltkor, hogy összetalálkoztam velük- a hívott fél valamit suttogott- Én is így gondolom, de azt bizonyítani is kell. Már az ősszel is sejtettük- a másik újra mondott valamit. Valamit, amitől Michael ledöbbent- Ezt most nem mondod komolyan? Ő? Miért pont ő? – a másik válaszolt, és hatásszünetet tartott. Michael elsápadt a hallottaktól- Akkor még nagyobb bajban vannak, mint azt gondolnánk.

A másik nem szólt semmit, hanem bontotta a vonalat. Míg Michael titokzatos beszélgetést folytatott valakivel, addig tovább zajlottak az események. Máté újra próbálta hívni a barátját. Kezdeti örömök, hamar meglepetésbe csaptak át. Harmadik csengetésre valaki felvette a telefont, de a barátja helyett egy kedves, fiatalos női hang szólt bele.

-Szia. Kriszta vagyok, Ádám nővére. Nem köntörfalazok, belevágok a közepébe. Véletlenül nincs nálad az öcsém?

Máté szeme kikerekedett a kérdéstől. Hápogni tudott csak a válaszadástól.

-Ádám? Nálam? Miért…. miért lenne nálam karácsony reggel?    Miért? Történt valami?

-Úgy tűnik igen. Az öcsémet elnyelte a föld. Nincs sehol.  

Máté csak tátogni tudott. A szobába húga lépett be, nagy mosollyal az arcán, de miután meglátta testvére arckifejezését, átváltott kíváncsi tekintetűvé.   Ádám bólogatott. Elfelejtette megemlíteni barátja este írt üzenetét.  Majd végül megszólalt és elköszönt Krisztától.

-Rendben. Tudok valakit, aki a segítségünkre fog sietni. Szia.

Mielőtt Márti bármit is kérdezhetett volna, Máté tárcsázott. Michael azonnal felvette, érezte Máté hangján az izgatottságot és a rémületet. Egyből tudta, hogy baj van. nagyon nagy.

- Ádám… megint…. telefon.

- Kisbarátom, próbálj meg megnyugodni. Végy egy nagy levegőt és kezd újra.

-Ádám eltűnt – hadarta el Máté. – Hívni próbáltam újra, és a testvére vette fel. Ő mondta.

Michaelt nem lepte meg az utolsó mondat. Az agya már járt, és azonnali elhatározásra jutott. Mátét próbálta nyugtatni a szavaival.

-Nem lesz semmi baj. Mint azt már mondtam neked kb fél órája, hogy nincs baja a barátodnak. Higgyél nekem, elő fog kerülni, épen és egészségesen. Este találkozunk.

Michael kinyomta a készüléket.

-De…- Máté döbbenten bámult a készülékre,  majd a a testvérére nézett . - Minden jel arra mutat, hogy Ádám megint eltűnt. Nézd. Ezt az üzenetet küldte az este. –fordította a készüléket a húga felé- S most újra próbáltam hívni, a nővére vette fel, ő mondta.

-Az lehetetlen! Lehetetlen, hogy ismételten megtörténjen!  

-Pedig úgy tűnik, újfent megtörtént. Michael eljön este a találkára. Ő segít. Segíteni fog. Vajon , mit kaphatott Ádám a nővérétől ajándékba?

Márti leült az ágyra, és hangosan töprengeni kezdett.  

-Nem gondolod, hogy túl gyanús, hogy a testvére itthon tölti az ünnepeket, pedig sosem szokta? –Máté leült a testvére mellé- Csak nem ez volt a …. és ősszel? Ki rabolta el? Hogy nem az osztályfőnökünk, az is biztos.

Máté ránézett.

-Ne gyárts elméleteket. Miért tette volna? A testvére. Az lehet. De akkor is köze volt az egész kalamajkához.     

-Én nem gyártok semmiféle elméleteket, csak próbálok logikusan gondolkodni. Talán Michael tud valami biztató mondani este.

Máté csak a vállát húzogatta.  Amikor a testvérek Ádámról és a testvéréről beszélgettek, Michael is újból telefonált.  A titokzatos hang, nem volt mérges, hogy karácsony első napján már másodszor keresi.  Michael beszámolt Mátéval való beszélgetésről. A hívott fél hallgatott, majd ennyit közölt a férfival.

-Keresd meg! Segíteni fog.

Michael nem értette, majd újból kibámult az ablakon. Arra nézett, amerre a titokzatos alak eltűnt.

Éva a karácsonyi vacsora és az ajándékbontás után, igen korán lefeküdt aludni. Már az igazak álmát aludta, amikor valami furcsa dolgok kezdett el történni körülötte. Éva repülőcsészealjakról álmodott. Álmában a zöld kis lények magukkal vitték a bolygójukra. Ő hevesen tiltakozott ellene. Hangos sóhajtások közepette forgolódni kezdett, és szorongató nyugtalanság fogta el. Röviddel hajnali egy óra körül Éva kinyitotta a szemét, és felnézett a plafonra. Pár pillanatig nem tudta, hogy hol van, mire rájött, hogy otthon a szobájában. Valami neszre ébredt fel, valami nagyon szokatlan neszre. Fülelt. Valóban.   Kaparászást hallott, ami nem volt épp csendesnek mondható.  Valaki vagy valami, bent a szobájában kaparászott. Majd egy nagy reccsenés hallatszott. Valami eltört. Vajon mi? Évának hirtelen eszébe jutott, hogy napokkal ezelőtt Ádám hasonló hangokat hallott a szobájából. Talán nála is az a valami jár, aki Ádám megrémisztése után látogatást tett az ikreknél is.  Óvatosan felkapcsolta a lámpát.  Majd hullamerevvé vált, és, alig mert levegőt venni. Remek hallással rendelkezett, fülei sosem hagyták még cserben. Kivéve ősszel, amikor lelökték a suli lépcsőjéről és a lábát törte. Annyira megrémült, hogy folyt róla a víz.  Semmi kétség sem fért hozzá, hogy a zaj okozója az ágya alatt tartózkodik. A zaj egy pillanatra abbamaradt, ezt kihasználva lassan, óvatosan kicsusszant az ágyból, és keresni kezdte a papucsát.  Ekkor valami kinyúlt az ágy alól és játékosan Éva lába után nyúlt.  

-Auu!- jajdult fel.

Valami éles megkarmolta a bőrét.  Tapogatózni kezdett,  szőrös valamit markolt meg, amely ráadásul fújtatni kezdett. Nem engedte el, hanem meglepődötten hajolt le, és nézett be az ágya alá. Meglepetten felnézett. Amit odabent látott az maga a valóság vagy képzelet. Fény gyulladt az előszobában és édesanyja hangját hallotta.

-Kislányom, mi a baj? – kérdezte kissé riadt hangon az édesanyja. – Minden rendben?

-Nincs baj….- de befejezni nem tudta , mert édesanyja nagy lendülettel becsörtetett a szobájába. - Mondom, hogy nincs baj… csak……- s az a valami újra megkarmolta.

-Mit csinálsz guggolva az ágyad mellett?

-Pszt!- suttogta Éva és az ágya alá mutatott. –Ott lent nincs valami rendben. Megfogtam valami szőrös izét, ami fújtat is. De előtte kaparászást hallottam. Arra ébredtem fel.  

Édesanyja mosolyogva leguggolt mellé, és jelzet, hogy ne mozduljon a helyéről. Kezét óvatosan a lánya ágya alá dugta.

-Hé! Vigyázz! – súgta oda az anyjának.

-Hát te  ki vagy?

Édesanyja valami szőrős valamit vett ki az ágya alól. Éva semmit sem értett. E valami pufók, vörös bundás, sárga szemű, túlságosan is ismerős lény volt a lány számára. Megkönnyebbülten felnevetett.  A hang forrása, amitől annyira megrémült, egy macska volt.  A macska nagyra nyílt sárga szemeivel méricskélte Évát, aki továbbra is fújt felé és éles körmeit meresztette feléje.

-Maffia, te vagy az? Hogy kerülsz ide? Nem értem. 

-Mit nem értesz, kislányom? – érdeklődött az anyja- Tudod kié a macska?

-Tudom.  Ő Maffia, Ádám macskája. De akkor sem értem, hogy került az ágyam alá?

Édesanyja letette a macskát a szőnyegre, de azon nyomban az ágyra ugrott.

-Hát  kislányom, azt én sem tudom. Szólj Ádámnak. Biztosan hiányolja. De csak reggel.

Éva visszabújt az ágyba. Édesanyja nevetések közepette kiment a szobából. Éva újfent elnevette magát. A cica dorombolva az ágy közepén helyezkedett el. Éva örült, hogy a titokzatos hang forrására fény derült, és szerencsésen megoldódott a rejtély. E kis kaland elfeledtette vele a másnap éjszakai találkozót.   Felült az ágyban, és ránézett a macskára, aki nyugtatóan dorombolt továbbra is az ágy közepén.

-Mondd, Maffia! Mégis, hogyan kerültél ide? És egyáltalán, honnan tudtad, hogy itt lakom, hmm? - a cicadorombolással válaszolt- Értelmes válasz. Egyszóval, te magad sem tudod. Mindegy. Reggel értesítem a gazdád. De tudod cica, valami nagyon rossz előérzetem van. A te hirtelen felbukkanásodnak, Ádámhoz van köze. Remélem, nem történik baja. Miért érzem úgy, hogy veszélyben van?

Morfondírozások közepette ismételten álomba ringatta magát. Míg Éva az igazak álmát aludta, valahol az éjszakában, egy ház előtt egy autó állt meg. Az egyik ház ablakából valaki jelzéseket adott le, majd az autóból két alak szállt ki, akik a házhoz osontak.  A házban tartózkodó az ablakon keresztül figyelte őket. Amikor odaértek, az ablakot kitárta és beengedte őket.  A két titokzatos alak elhaladt egy fenyőfa mellett, és besurrant a fenyő mellett található szobába. Nem sokkal később egy vergődő csomaggal vonultak ki onnan, majd másztak ki az ablakon, és ültek be az autóba. Nem messze onnan valaki egy kőkút takarásából végignézte a különös attrakciót.

Zihálva ért ki a kis csapat a kastélyból. De hogy hogy, akkor még nem tűnt fel számukra, és nem is foglalkoztak vele. Újabb verőt rázó sikoly ütötte meg ismételten a fülüket. A hangok az új piac irányából érkeztek. A piac irányába futottak tovább. De nemcsak ők hallották meg a hangot, hanem valaki más is, és izgatta fel a dolog. Az árnyék követte a gyerekeket. Meglepetésükre egy kisebb csoportosulás fogta őket ott a késő éjjeli óra ellenére. Nyakukat nyújtogatták, hogy jobban lássák ugyan mi történhetett.    Márti volt a legfürgébb közülük, testalkatilag vékony, összehúzta magát, és ügyesen átevickélt az emberek között.  Ahogy az első sorba ért, rögtön megpillantott egy számára ismerős alakot. Hátra fordult, és a tekintetével a többieket kereste. Nem látta őket, így visszafordult az ismerős alak felé. Az ismerős alak egy nő mellett guggolt, és a hátát simogatta, és valamiféle nyugtató szavakat préselt ki a száján. Az nő nagyon látszott, hogy valamitől nagyon megijedt. Látszott a testtartásán, hogy egész testében remeg.   Csak szófoszlányok értek el a tudatáig a lánynak.

-Hirtelen…… jött….. és leterített… mielőtt még észrevettem volna… csak egy lökést éreztem, s már a földön feküdtem. Felemeltem a fejem, hogy jobban lássam mi történt, elnéztem a nevelőotthon felé, amikor a fejem felett elhúzott az a valami.   

Ezek voltak azok a szófoszlányok, melyeket Márti ki tudod silabizálni a beszélgetésből. Annyit értett belőle, hogy a hóban térdepelő nő, valami leterítette és az a valami elhúzott pontosan oda, ahonnan ők a jó előbb kirohantak. A nő ránézett az ismerős alakra. Mártinak akkor tűnt fel, hogy a hölgy sír.

-Egy…. replőcsészealj volt….. igen. Az volt!- nagy hévvel magyarázott az alaknak. - Higgyen nekem. Egy igazi ufó volt. Láttam egy ufót. Csak tudnám, mit akar a volt nevelőotthonban. Biztos ott van a bázisa a marslakóknak. Ebbe a faluba már bárki ideköltözhet. Még egy földönkívüli is.

A nő feldúlt hangja messze szállt. Márti megfordult, mert eleget látott és hallott. Megtorpant, mert egy hang a nevén szólította.

-Huhu… Márti …. itt vagyok! – hallotta az ismerős férfi hangját. Ekkor léptek a lány mellé a barátai. – Nocsak. Itt a díszes kis társaság. Miért is nem lepődöm meg azon, hogy kint vagytok, és itt vagytok.

A két fiú és Éva felkiáltottak az örömtől és a férfi nyakába ugrottak, belelökve őt a hóba. Csak Márti állt karba tett kézzel, és dühösen.

-Michael! Hát te? – hangjukon érződött az öröm és a meglepettség. Michael felállt, nadrágjáról verte le a havat- nem gondoltuk, hogy újra viszont fogunk látni- hadarták egyszerre.

A férfi felnevetett. Hallatszott a nevetésén a viszontlátás öröme.

-Kis gézengúzok! Már megint, mibe ütöttétek bele az orrotokat? –legyintette meg az ujját tréfásan a gyerekek orra előtt. –csak nem láttátok ti is azt a valamit, amiről a hisztérika beszélt?

Összenéztek, hátra fordultak, és ránéztek Mártira. Ő duzzogva vonogatta a vállát. Nem volt hajlandó közelebb menni hozzájuk. A tömeg oszladozni kezdett, csak a hisztériás nő maradt ott, és az eget kémlelte. A többiek töviről- hegyire mindent elmeséltek mi történt velük, és miért mászkálnak idekint az éjszaka közepén egyedül.   Michel arcán jól látszódtak az érzelmek, és hogy valamin töri a fejét. Mert Michael megijedt. Erre az egyre nem számított. Ő csak azt tudta, hogy a három hónappal ezelőtti kaland után vissza kell ide térnie, tovább nyomoznia titokban, mert úgy vélte, mindehhez Ádámnál talált furcsa melegítő szettnek igenis nagy köze lesz valamihez. De arra egyáltalán nem számított, hogy a gyerekek belekeverednek újfent. Próbált nyugodt maradni.

-Bizzátok rám! Értve vagyok?

Gyerekek elszontyolódtak. Az árnyék a bokor takarásából továbbra is figyelte őket. Ő hozzá is csak szófoszlányok jutottak el, de hamar kapcsolni tudott, és érezte, hogy nagy baj közeleg, ha nem lép időben. Megfordult és néhány emberrel, akik még ott maradtak és néha-néha felnéztek az égre velük együtt elindult. Az emberek a templom irányába, ő a parkon át a bolt felé vette az irányt.

-Jobb lesz ez így, higgyétek el! Most pedig szeretném, ha szépen hazasétálnátok. És nagyon szeretném, ha nem lógatnátok e miatt az orrotokat. – Michael ránézett Ádámra, akinek úgy tűnt, hogy a férfi szemeiben aggodalom ül- vigyázz magadra- megveregette a vállát-, boldog karácsonyt.

Megfordult és elindult a Duna irányába. A többiek ránéztek Ádámra. A lányok szólásra nyitották a szájukat, de Máté lepisszegte őket. Elköszöntek. Ádám befordult a sarkon, és töprengve indult el hazafelé. Michael ránézett a nőre, aki még mindig az eget kémlelte, legyintett egyet, és a kis karácsony- nagy karácsonyi című dalt dudorászva indult el a motel irányába. Ádám. mint egy tolvaj, besurrant a házba, a szobájába. Gyorsan pizsamába bújt, de alig tudott elaludni. Egyfolytában a mai este történteken járt az agyban. Vajon, hogy értette Michael azt, vigyázzon magára? Az elrablására gondolt. Valamibe beletenyereltek, és ő neki, valahogy köze van mindehhez. Nem tudott másra gondolni. Á! Nem.  Hessegette el a rossz gondolatot. Ők nem lehetnek. A jól megérdemelt büntetésüket töltik, tőlük jó távol. Akkor is felettébb érdekes ez az egész, ami velük történt. Ilyen, és hasonló gondolatok közepette álomba ringatta magát.  

Reggel nagy hangzavarra ébredt fel. Álmosan nézett körbe a szobájában, próbálta beazonosítani a hangok forrását. A nagy kiabálás, vagyis inkább hangoskodás a konyha irányából érkezett feléje. A szócsatát anyja vívta a nővérével.    Nővére alig szokott hazajönni, de akár hányszor itthon van, okosabbnak képzeli magát az anyjuknál, és mindent meg akart neki magyarázni.  Ha így kezdődik szenteste napja, sok jóra nem számíthatott. Kitápászkodott az ágyból, és álmosan, két ásítás között kivonszolta magát a konyhába.  A konyha, inkább emlékeztette Ádámot egy csatatérre, mint egy karácsonyi hangulattal belengő helyiségre. Mindenhol szanaszét dobálva tálak, poharak, evőeszközök. Az asztal teleszórva liszttel. Anyja szeméből a könny folyt, s nem épp a hagymától, amit a kezében fogott.  Nővére szúrós tekintettel nézett végig az öccsén, és látszott rajta, hogy nem tetszik neki a felbukkanása.  Ellökte magát a konyhaszekrénytől, és kifelé menet vállával félrelökte a testvérét. Ádám, felszisszent. 

-Mi ütött belé?  - mutatott az ajtó irányába Ádám. – Sokkal nyugisabb volt nélküle az élet itthon. Minek jött haza?       És különben is. Mi volt ez a reggeli civakodás köztetek?

Édesanyja nem nézett rá. A szemét törölgette, miközben a konyhaasztalról próbálta a lisztet összeszedni.  

-Csak… csak a szokásos. Nem küldhetem el! Ő is a gyerekem, mint te. Éhes vagy? Lassan készítem a reggelit, kincsem.   

Ádám csöndesen az asztalhoz ült.  Némán nézte az asztal és a gáz között sürgő- forgó anyját. Percekkel később már előtte gőzölgött a sülttojás, jó sok kolbásszal megbolondítva.  Épphogy elkezdte a reggelijét fogyasztani, édesapja is belépett a konyhába. Beleszagolt a levegőbe.

-De jó illat van! Ínycsiklandozó és valami mást is érzek a levegőben.  Megint veszekedetek?  - senki nem válaszolt- Mindjárt gondoltam. –leült az asztalhoz, és nekiállt a reggelit elfogyasztani- Reggeli után elkezdjük feldíszíteni a fát. Már beleállítottam a tartóba – Ádám csak bólogatott. Teljesen máshol járt gondolatban - Figyelsz rám, kisfiam?               

-Ühm- mondta két falat között Ádám.   

-Akkor ezt, igennek veszem.

 Nem sokkal a reggeli elfogyasztása után apa és fia elkezdték kibogozni az égősort, és nagyokat nevettek a saját bénázásukon, közben karácsonyi dalokat énekeltek.  S finom és ínycsiklandozó illatok kezdték belepni az egész házat. Míg apa és fia a fa díszítésével voltak elfoglalva, édesanyjuk finomabbnál finomam ételeket varázsolt, addig Ádám nővére a szobájában idegesen fel és alá járkált és telefonált. Hangja is remegett a dühtől. Valaki a vonal végén sajnálkozását fejezte ki, ami csöppet sem tetszett Krisztának.

-Még sajnálod? Pont te sajnálod? Nem én vagyok lehetetlen.  Inkább te, tökfej!

A férfi valamit válaszolt. Kriszta újfent ráüvöltött.

-Én aztán nem! Majd te, fiacskám!

Kriszta ezután mély hallgatásba burkolódzott .  

A fenyőfa épp Ádám és Kriszta szobája előtti térben állt, s apa és fia hallotta a Kriszta szobájából kiszűrődő hangokat. Mindketten odanéztek. Számukra úgy hallatszott, mint egy tompa üvöltés lenne.

-Miért tomból ennyire? – érdeklődött Ádám.

-Telefonál. Vég nélkül. Nem is kellene számára telefont, mert úgy üvölt, hogy az egész beszélgetés elhallatszik Ausztráliáig. Szerintem azóta ilyen idegbeteg, amióta reggel vagy még jóval előtte összeveszett anyátokkal. De ha elárulnád, hogy miről beszéltek ketten reggel a konyhában, jobb lenne.

Ádám izgatott lett. Valami nem stimmelt az egész dologgal. Főleg azért, mert a nővére nem szokta itthon tölteni a szeretett ünnepét, amióta főiskolás lett. Eszébe jutott az az éjszaka, amikor először meghallotta a padlásról lehallatszó furcsa zajokat, és az ablakában megjelenő akármicsodát. Akkor volt a drágalátos nővére ennyire ideges.

-Vajon kivel beszél? – most apja kérdezett.

Ádám izgatottságából véletlenül elkottyintott valamit. Valamit, amiről teljesen megfeledkezett, és erről még a barátainak sem számolt be. Igazából nem tartotta fontosnak. Míg beszélt, közben fülelt is, és össze- visszaaggatta a díszeket a fára, közben huncutul mosolygott.

-Hogy kivel, azt nem tudom, de már többször hallgatóztam. Tuti, hogy pasival beszél, és állandóan ugyanazt mondja. Abban is biztos vagyok, hogy nem épp az aktuális vizsgatételeken rágják át magukat. Mindig ugyanaz a vége a beszélgetésnek. Kriszta ráüvölt a vonal túlvégén lévőre, hogy adja már el végre!

Lajos kigúvadt szemmel bámult a fiára. A dísz a kezéből a padlóra esett, és ripityára tört. Bá Nem akart hinni a fülének. Mielőtt szólt volna, Ádám folytatta. Úgy tűnt, élvezi a kis szónoklatot, és nem épp úgy tűnt, mint aki az egészet kitalálta. Vér komolyan adta elő. Ő igenis be akarta mártani a nővérét.

-Mindkettőt! Bármi áron meg akar szabadulni tőle. Minden árat hajlandó fizetni érte. Így akarja. Ja, és a fickó segítsen neki abban, hogy jöhessenek.

-Jöhessenek? Kik jöhessenek? Amúgy, miért is hallgatod ki mások beszélgetését?

Erre Ádám nem tudott válaszolni, csak a vállát vonogatta, és lehajtott fejjel mélyen hallgatott. Nővére szobájának az ajtaja kinyílott. A beszegetés közben befejeződött. Kriszta ijedten nézett a fát díszítőkre. Majd megfordult, és becsapta maga után az ajtót. Apa és fia összenéztek, nem szóltak, s tovább díszítették a fát.  Mire a díszítéssel elkészültek, az ebéd is elkészült.    Ebédre egyszerű ételek kerültek az asztalra. Az ebéd csendben zajlott. Hallgatag volt a család minden egyes tagja. Csak Kriszta fixírozta öccsét. Az ebéd elfogyasztása után Ádám bevonult a szobájába, arra hivatkozva, hogy csomagolnia kell. A telefonján üzenetet küldött Máténak.

„ Haver! Valami nagyon fura dolog történt! A nővérem. Míg apuval a fát díszítettünk, igazán fura beszélgetést folytatott valakivel. Már nem először, amióta hazajött. Bevallom, mindig kihallgattam. Mindig ugyan arról szólt a terefere. Valamikor fussunk össze!”

Ledobta maga mellé a telefont. Unottan ránézett az ajándékokra és a tasakokra. Felemelte a padlóról a nővérének szánt csokikat, amikor egy zseniális ötlete támadt. Felkelt, és a számítógépasztalhoz lépett. A nyomtatóból kivett egy lapot, majd tollat vett a kezébe.  Felkuncogott. A lapot beletette a tasakba. Ekkor érkezett meg Máté válasza.

„ Huha, haver! Riadóztattam Évát is! Holnap este tízkor a szokott helyen. Felcsigáztál. Szerintem a nővéreddel nagyon vigyázz!!!!  Nem tudom, de a hetedik érzékem azt súgja, hogy valami rosszban sántikál! „

„ Rendben. Vigyázok! Holnap a szokott helyen!”

Fölnyalábolta a tasakokat, és kiviharzott velük a szobából, majd a fa alá helyezte őket. Éppúgy, mint minden évben. Szüleiét a fa bal oldalára, nővérét még a kezében tartotta. Nem tudta, hova is tegye. Talán amióta Kriszta főiskolás, egyetlen egy ünnepet sem töltött otthon. A szobája felé sandított. Nem érzékelt mozgást. Fogta, és középre dobta a nővérének szánt csomagot.  Legyintett egyet és úgy vélte, tökéletes helyet foglal el eldőlve a karácsonyi tasak. A fa alá helyezett többi csomaggal nem foglalkozott.  Szaloncukrot majszolva visszalépett a szobájába. Onnan még egyszer kinézett, és magára csukta az ajtót. Várakozása izgatottsággá vált. Ez az izgatottság teljesen más volt, mind azok, amiket eddig átélt szenteste napján.  Kora esti órákban a szentesi vacsora zajlott. Halászlé volt, sok tésztával, rántott és sült hal majonézes krumplival. A vacsora kivételesen jó hangulatban telt. Vacsora után a csengő megszólalt. Jelezve,itt az ajándékbontás ideje. Ádámon ismételten urrá lett a fura izgatottság. A család a fa mellé állt, és arcokon az izgatottság futott át. Kivéve Kriszta arcán. Komoly volt, és egyetlen egy mosoly sem futott át az arcán. Rezzenéstelenül vette át a szüleitől a kicsi csomagot. Ádám a fa bal oldalán lévő sarkot bámulta, mintha ott olvashatná el kedvenc sorozatának következő részét.

-Gondolom, az a csomag eldőlve az enyém – választ nem kapván Kriszta felvette, és odavakkantott öccsének egy köszönömöt, amit alig lehetett hallani.  

Ádám csomagjaival bevonult a szobájába. A két testvér szobájában, abban a pillanatban, ugyanaz a jelenet játszódott le. A két testvér csomagjában ugyanaz volt megtalálható. A kezükben egy lapot tartottak, bár tartalmilag eltérő volt a szöveg, de a hatás nem maradt el. Ádám összegyűrte a papírt és az íróasztala melletti szemetesbe dobta. De nemcsak a papírt, hanem a nővérétől ajándék gyanánt szánt csokoládét is. Testvére is így tett, a papír kivételével. Ádám elgondolkodott, majd kivette a papírt a kosárból és a farmer zsebébe dugta.

-Ezt még kamatostul visszakapod!   Minek kellett hazajönnöd?  

Ádám dühösen dőlt rá az ágyára. Újból üzenetet küldött Máté számára.

„ Különös ajándékot kaptam a nővéremtől. Úgy érzem, vigyáznom kell. Valami nem stimmel vele. Én itthon szemmel fogom tartani. Ha újból történne velem valami, értesítsétek Michaelt”

Eldőlt és percek alatt álomba merült, de igen rosszul aludt. Míg Ádám Máténak írt üzenetet, addig Kriszta a telefonjáért nyúlt. Hívni kezdett egy számot. A vonal végén hamar felvették. Kriszta dühösen csak ennyit mondott.

-Találkoznunk kell!

A vonal másik oldalán valaki válaszolt. S a lány igyekezett higgadt maradni.

-Én sem tudok annál jobbat. Akkor ott találkozunk. - Kriszta bontotta a vonalat. A telefont dühösen az ágyára dobta. – Kis hülye. Ezt még keservesen megbánod.

Ezen az éjszakán a banda egyik tagja sem aludt jól igazán. Ádám fejéből nem ment ki a nővérétől kapott ajándék, az ikrek úgy érezték, valami nagy és veszélyes dolog van készülőben, ami bármelyik pillanatban lecsaphat, addig Éva figyelmét valami egészen más kötötte le.  Máté csak reggel vette észre barátja által írt üzenetet.

Botorkáltak jobbra-, balra. Estek- keltek a régi épületek között. Egykoron a főépületként szolgáló épületrész ajtaját is zárva találták, mint azt az épületrészét is, ami konyhaként és étkezőként üzemelt, míg az épület gyerekotthonként működött. Szomorúan és csalódottan baktattak vissza a sarokig. Elköszöntek egymástól, abban a reményben, hogy holnap, ugyanebben az időben újratalálkoznak, talán nagyobb sikerrel járnak.

Ádám besurrant a házba, majd a szobájába. Senki sem vette észre, hogy nem tartózkodott otthon. Egész éjjel nem jött állom a szemére, forgolódott és a lányok által látott lidércfény járt az eszébe. Hol keletkezett? Hogy került oda? Ki irányította, és hova tűnt az épületen belül? Reggel kialvatlanul és nyúzottan ébredt. Nagy ásítások közepette vonult be az étkezőbe. Mindenki ott volt. Ültek az asztalnál, mogorván, maguk elé bámulva.  Amint leült a székre a nővére mellé, és mind abban a pillanatban fogtak hozzá a reggelijükhöz. Mintha csak arra várta, hogy ő, megjelenjen köztük. Ádám álmos tekintettel ránézett a családjára. Megvonta a vállát, ő is hozzáfogott a reggeli elfogyasztásához.  Gondolatban mindvégig a tegnap éjjel történtekre gondolt. Mit kellene tenni, mi lenne jó. Ezekre gondolt, annyira belemerülve, hogy észre sem vette, hogy körülötte mindenki végzett, és édesanyja szólongatja.

-Mi a terv mára? Mentek valamerre?

-Mi? Micsoda? – nézett körbe- bocsánat, de nem figyeltem.

-Azt kérdeztem, kisfiam, hogy mit terveztek mára? Nyugodtan menj el itthonról, vagy hívd ide a többieket. Ma még nem kell segítened.

Nővére karba tett kézzel, a konyhaszekrénynek támaszkodva hallgatta a beszélgetést.

-Ja. Még nem tudom, anya. Nem beszéltünk meg semmi konkrétumot. Biztos, hogy ne segítsek? Holnap Szenteste.

-Nem . Élvezd csak a téli szünetet.

 Ádám szó nélkül kivonult a konyhából. Már ott járt gondolatban, hogy később felhívja a többieket, és ismételten egy késő esti randit beszél meg velük, abból a célból, hogy ismét megpróbálnak bejutni a régi épületbe. Bevonult a szobájába és rádőlt az ágyára. El is nyomta az álom, bár sokáig nem élvezhette.  Kata ellökte magát a konyhaszekrénytől, és dühösen anyjának támadt.

-Persze. Egyeseknek mindent lehet? Kis kedvenc, azt csinál, amit akar?  Nekem meg vizsgaidőszakom van, és tanulnom kellene!

Kiviharzott a konyhából, egyenesen az öccse szobájába ment, rázni kezdte. A konyhában az édesanyjuk tányérral a kezében döbbenten bámult a lánya után.  Ádám két horkantás között, ébredezni kezdett.

-Mi van? Hagyjatok aludni!

Nővére tovább rázta.

-Kelj fel, Öcskös. Mondandóm van számodra.

Ádám álmosan, szemét dörzsölve fordult a testvére felé. Két ásítás között kérdezett.

-Mi a bajod? Aludni sem hagysz? Szünet van.

Visszafelé szeretett volna a fordulni a fal felé, de testvére elkapta a vállát és maga felé fordította

-Na, azt már nem, barátocskám! Idefigyelsz rám. Végighallgatsz. Lehet, anyuékat át tudod vágni, de engem nem. Nem most jöttem le a falvédőről.

Ádám nagy nehezen kiült az ágya szélére, de így is hatalmasakat ásított.

-Mi a bajod? Nem értem, mire célzol.

Nővére az ujjával a mellkasát bökdöste mindvégig, míg beszélt hozzá. A hangjából kiérződött a düh, és Ádám úgy érezte, jobb lesz odafigyelni rá, és vigyáznia.

-Nagyon jól tudom, hogy tegnap éjjel kilógtál itthonról, és azt is nagyon jól tudom, hol, és kikkel mászkáltál. Ha ma este is kiszöksz, nem teszed zsebre azt, amit tőlem fogsz kapni, karácsonyi ajándékként.

Úgy fordult meg, mint egy szélvihar, és úgy csörtetett ki Ádám szobájából, mint egy fúria.  Ádám a feje búbját vakargatta, nem értett semmit.

-Honnan tudja, hogy nem voltam itthon? Megfordult és ránézett az ágya mellett álló vekkerre. Nem sokkal múlt nyolc óra. Kitapogatta a telefonját. Kezébe vette, és ránézett. Nem tudta eldönteni, hogy felhívja e Mátét ilyen korán. Úgy döntött, inkább ír neki egy üzenetet. Meglepetten tapasztalta, hogy barátja fent lóg a Facebookon.

„ Baj van. Stop. Ma este mindenképp találkoznunk kell. Stop. Ott, ahol tegnap. Stop. Bemegyünk az épületbe. Stop. „

Épphogy elküldte az üzenetet, az üzenet mellett megjelent a kis karika, hogy Máté elolvasta az üzenetet. S máris látszódtak a pöttyök, hogy barátja a választ írja.  

Mi történt? Szuper…. karácsony előtti móka-)) Benne vagyok! Riasztom a lányokat. Éva? Nem esik kétségbe?

Ádám egy pillanatra elgondolkodott, és gyorsan válaszolt Métának.

„ Este elmondom, mi történt. Nem hinném. Ott leszünk mi is, és ha bármi baj lenne, közbelépünk, vagy gyorsan, és diszkréten lelécelünk”

„ Oksi! Akkor este!

Lassan telt el a nap. Ádám egy ideg volt. Nem attól, hogy újra ki kell majd surrannia, vagy épp attól, ami esetleg vár rájuk a régi nevelőotthon épületében. Nem. Az ő egyedüli baja a nővére volt. 21:30 körül felöltözve kitekintett a szobája ajtaján. Minden csendes volt. Odalesett a testvére szobája felé. Semmi. Sötét volt ott is. Halkan becsukta maga mögött a szobája ajtaját, az előszobaajtóhoz lopakodott. Óvatosan kinyitotta és becsukta. Ugyanígy tett a bejárati ajtóval is. Bezárta, majd a sarokig futott, ahol már várt rá a három barátja. De mielőtt meglátta volna őket, valamin megakadt a szeme. Valami olyasmin, amit eddig észre sem vett az épületen. Annak ellenére is túl feltűnő volt, hogy a közvilágítás az utcájuk e részén már megint nem világított. Az épület utolsó ablaka tárva nyitva állt. Még a rács is félig – meddig lelógott. Megvakarta a buksiját, és szokásához híven vállát vonogatva tovább ment. Meglátta a barátait.  Az ikrek szemében elszántság tükröződött, Éváéba félelem.

-Na, mi volt az a nagy baj?- kérdezte Máté.

-A nővérem! Berontott reggel a szobámba, s közölte, hogy tudja jól, hogy tegnap éjjel kilógtam, és találkoztunk. Aztán megfenyegetett, ha ma is megteszem, nem teszem zsebre azt, amit karácsonyi ajándékként kapni fogok tőle. Nem kell foglalkozni vele. Ő is kap tőlem valamit, de ő is nem fogja azt zsebre tenni, az biztos. Nem is értem, hogy egyáltalán miért van itthon? Maradt volna ott, ahol eddig volt.

Éva kissé megszeppenve kérdezett.

-De hát, honnan tudta? Biztos, nem lesz gond?

Ádám a vállát vonogatta, ami a lemondást egyik jele volt nála, vagyis, őt egyáltalán nem érdekli a nővére, sem az, ami esetleg e két éjszakai kalandból valami olyan sül ki, ami számára esetleg végzetes lenne. Majd komoly tekintettel barátaira nézett. Hangja magabiztosságot sugallt.

-Hölgyeim és Uram! A banda turst utazási iroda nevében köszöntöm Önöket a kastélynéző, és ufó vadászat túránkon. Valami nevet is kellene most már adnunk is magunknak. – ezt csak mellékesen egyezte meg- Mivel is kezdjük?  

-Talán azzal, hogy másszunk át újra a kerítésen- szinte ordibálta Máté, és el is indult a kerítés irányába, jó példát mutatva, már fel is húzta magát rajta, amikor Ádám elkapta a kezét. Máté megvetően nézett le rá.

-Ennél tudok egy jobbat.

Megfordult, és elindult visszafelé. Három barátja értetlen képpel bámultak egymásra. Máté még mindig a kerítésen lógott, és a vállát vonogatta. A lányok elindultak Ádám után. Máté nehezen lekecmergett a kerítésről és utánuk sietett.   Ádám a betört ablaknál állt és rámutatott.  

-Most vettem észre, ahogy jöttem. Ez eddig tutira nem volt betörve.

Mind a négyen jól megbámulták a betört ablakot.     Máté ismételten jó példával járt elől és igyekezett magát felhúzni. Némi segítségre is szüksége volt, hogy beljebb találja magát eggyel. Így tett Ádám is. Csak a lányok néztek befelé ijedten. Fiúk bentről kérdő tekintettel rájuk.

-Na, lányok! Mi lesz már?- szólt izgatottan Máté. – itt éjszakázunk, vagy mi? Nem szeretnék. Holnap szenteste. Na, gyertek.

A lányok összenéztek. Húga mérgesen válaszolt.

-Holnap reggel még nincs szenteste. Szenteste huszonnégy óra múlva lesz. De mielőtt még az bekövetkezne, te nyolc káromkodás és hiszti között, becsomagolod az ajándékokat. Nyolc káromkodás között, legalább kétszer a nevemre veszel, apuval kibogozzátok az égőket, miközben anyuval odaégetjük karácsonyi hagyományként a halat, kétszer rátok dől a fa, amíg igyekeztek feldíszíteni azt.

-Befejezted?- ingerülten szólt rá a húgára. Márti dacosan hátat fordított nekik, és karba tett kézzel bámult előre- akkor befáradnátok végre?- mutatott befelé a kezével Máté- vagy talán odakint akartok fagyoskodni. Mondjuk, idebent sem különb a helyzet. Tán egy fokkal jobb.

Éva és Ádám még mindig kuncogott a lány, hirtelen, haraggal adott válaszától. Ádám dühösen nézett hol az egyik, hol a másik barátjára. Éva már a hasát fogta a nevetéstől és Mártira mutogatott. Márti félig – meddig rátekintett barátnőjére, majd tovább folytatta a durcáskodást. Éva könnyei potyogtak a nevetéstől. Még akkor is nevetett, amikor már a két fiú mellett állt. Bátya újfent szólt neki. Hangja, most kedvesebb volt egy fokkal.

-Na, gyere már! Nézzünk körül. Végülis ezért jöttünk. Nem vagy kíváncsi a rejtélyes fényre, amit tegnap láttunk?

Márti erőt vett magán és megfordult. Ránézett az odabentről kifelé bámulókra, majd az ablakhoz lépett. Felhúzta magát, ahogy tornaórán szokták csinálni, másodpercekkel később már odabent állt. Ránézett a bátyjára, és csupán ennyit sziszegett oda neki.

-Ezt még visszakapod.

Ádám megköszörülte a torkát. Ránéztek.

-Igen tisztelt Hölgyeim és Uram….. izé…. ez az épület…. vagyis kastély, vagy mifene, ahol tegnap az a fura fény eltűnt. – mutatott körbe a kezével Ádám- igazság az, hogy én ebben az épületben még sosem jártam. Néha-néha bekukkantok az ablakon hazafelé jövet, de semmi.

-Akkor induljunk el valamerre!- mondta határozottan Máté.  Ez mi lehetett régen?

-Milyen régen?- kérdezte a testvére-, amikor még gyerekotthon, vagy még abból az időből, amikor a nők, koszorúslányruhába mászkáltak napernyővel a kezükben?

Éva már nem nevetett. Helyette felhorkantott. De nem szólt semmit. Márti megvetően nézett rá barátnőjére, majd folytatta.

-Szerintem konyha. Ha a gyerekotthonra gondolok. Amúgy lövésem sincs mi lehetett régen. 

Erre senki sem válaszolt, helyette elindultak kifelé. Mindent por lepett, a sarkokban pókhálók lógtak, néhány helyiségben szintén por és pókháló lepte lábasokat, ott felejtett evőeszközöket találtak. De semmiféle olyan dolgot nem, ami arra utalt volna, hogy itt a tegnap este folyamán bármi furcsaság történt volna, egy nyom sem, ami arra engedett volna következtetni, hogy itt egy banda működik, aminek fő célja, hogy az itt élőket elriassza. Mint ahogy azt tették pár hónappal ezelőtt, oly szeretett osztálytársaik. Szomorúan néztek maguk elé.

-Hát nem lettünk okosabbak, az biztos!- mondta ki mindenki gondolatát hangosan Máté. –gondoltam, hogy felesleg visszajönni, de nem akartam. Mármint szólni. Számomra, jó mókának tűnt.

Ádám a buksiját vakargatta.  A lányok a semmibe merengtek. Végül Ádám szólalt meg.

-Én akartam. Meg szerintem mindnyájan. Lehet tényleg csak egy lidércfény volt, vagy odaképzeltünk valamit,a mire gondolatban mindannyian vágytunk.

Ránéztek, Ádám vissza rájuk.

-Mit néztek így rám? Tudjátok, hogy mire gondolok. Ufó.

Leszegett fejjel újra a cipőjük orrát nézték. Mérgesek voltak magukra. Úgy hitték, valami szenzációsat fedeznek fel ismételten, és belebonyolódnak egy jó kis nekik való, szaftos ügybe.

- Azt hittem…..- kezdte el Éva.

- Mi is – válaszolt Márti. Menjünk haza. Holnap Szenteste, majd meglátjuk lesz e valami. Csak azaz érdekes, hogy Ádám furcsa motoszkáló hangokat hall, valaki bekopog az ablakán és ugyanazt a furcsa akármit látja, mint én anyuval a fürdőszobaablakban. Tegnap a parkban az a fura fény….. nem tartjátok furcsának? Pedig valami megint történik a faluban.

Éva kíváncsi tekintettel ránézett a barátnőjére.

-Azt nem mondd, hogy visszatértek? Az oszi, meg a slepje karácsonyi ajándékként?

-Mi? Egyáltalán nem gondoltam erre. Más se hiányozna, ha ezek valahonnét előbukkannának. Szerintem menjünk haza, holnap Szenteste. Ami miatt jöttünk nem jött össze, ez van. Majd máskor. Ünnepek után újra megindulunk. Csak nem lesz semmi.

Megfordultak, de nem mentek semerre. Valami motoszkálás ütötte meg a fülüket.  Hiába néztek körbe, a hangforrását nem látták meg. Ádám letekintett a padlónak alig mondható valamire, és felfedezte a számára annyira ismerős ezüst karkötőt, abban a pillanatban valahol nem messze tőlük egy sikoly rázta meg az éjszaka nyugalmát. Többiek kirohantak, ő még egy percig bámulta a tenyerében tartott karkötőt, majd a kabátja zsebébe tette, és utánuk szaladt.  Annak a szobának az ajtajának a takarásából, melybe pont nem néztek be, egy árnyék lépett elő. Mert volt valaki, aki a banda szimatolását rosszallóan fogadta. Elátkozta magában a négy kotnyeles gyereket, mert úgy érezte, hogy a miattuk a vállalkozása nem működhet zavartalanul.

Két nappal karácsony előtt eljött az idő. A nevelőotthon sarkánál találkozott a banda. A templom épp elütötte a huszonkét órát. Hogy ilyen későn találkoztak, és nem aznap, amikor valami mindannyijuk életét megzavarta, annak Éva volt az oka. Megijedt. Ő még nem szedte össze magát a szeptemberi lábtörése óta.  Szipogott és az orrát fújta. Ő rettegett az éjszakai sétától. Főleg, hogy kilógott otthonról. Az ikrek és Ádám mosolyogva és fejüket csóválva néztek rá. Ádámnak a sötétség ellenére is feltűnt, hogy Éva a megszokottnál jóval sápadtabb. Szeme alatt sötét karikákat fedezett fel.  Majd közösen elszavalták a verset, amelyet még tavaly költöttek az első nyomozásuk alkalmával.   Éva végre mosolyogva a barátaira nézett. Máté erősebben megköszörülte a torkát, és mint egy őrmester vezényelt:

-Lányok ti mentek előttünk. –Éva felszisszent- mi ketten mögöttetek.  

Sorba álltak Ádám határozott kérésére, de a lányok nem indultak el. Oldalra bámultak a park irányába. Ádám nem hagyta szó nélkül.   

-Induljatok már el!

A lányok visszafordultak a fiúk felé. Arcukon félelem tükröződött.

-Mi a bajtok? – kérdezte Ádám ingerülten.

Márti hangja félelemtől csengett és a park felé mutatott.

-Lidércfény vagy mit tudom én….. – Éva bólogatott- én nem megyek tovább, az biztos. – Éva hevesen bólogatott tovább , jelezve, ő sem moccan onnan.  

Máté a feje búbját vakargatta, Ádám a két lány válla felett kilesett a park irányába. Ő nem látott semmit. Visszanézett rájuk.

-Nincs ott semmi! Semmiféle fény, lidérc meg pláne nincs.  

Éva megerőltette magát, és így szólt.

-A fák és a hinták között megláttunk egy ide –oda suhanó fényt. Aztán hirtelen eltűnt. Minta kialudt volna, vagy a föld nyelte volna el…..

-Mondom, hogy nincs ott semmi.   Valaki ott ment, lámpával vagy a telefonjával világított.

Éva határozottan megrázta a fejét.

-Nem, Ádám, ez egészen más volt. Ez egy magában álló fény volt. Nem ember által létrehozott fény. Senki sincs rajtunk kívül kint az utcán.

Máté nagyot rikkantott a hátuk mögött. Mindhárman összerezzentek. Teljesen megfeledkeztek a fiúról.

-Ufó!

Ádám megvető pillantást vetett barátjára, és fejét csóválva visszafordult a park felé. Máté folytatta.

-Azért nézzük meg közelebbről, hogy tényleg volt ott e valami, s egyben meggyőződünk arról, hogy ebben a faluban ismételten történik valami. Végül is , azért jöttünk ki az éjszaka közepén, nem?

Éva dühösen ránézett a fiúra. De nemcsak ő nézett rá szúrós tekintettel, hanem a testvére is.

-Most azt hiszed, hogy a húgoddal együtt dinkák vagyunk?

-Mondtam én ilyet?- mordult fel Máté.

A két lány felsikított és a park felé mutogattak. A két fiú odanézett. A parkban, éppúgy, mint mikor a lányok észrevették, furcsa fények jelentek meg újból. A két barát összenézett. A fény feléjük úszott, és a kastély egyik betört ablakán berepült, és eltűnt a szemük elől.

-Ez meg mi volt?- hőkölt hátra Máté.

-Az ufód- válaszolta a testvére.

Máté nem reagált rá, meredt tekintettel bámult a régi kastélyra, mely oly sok évig gyerekotthonként üzemelt. Éva és Ádám felnevettek.

-Menjünk be!

Másik három tátott szájjal nézett rá.

-Hova? Az épületbe?- kérdezték egyszerre Mátétól.

-Persze. Még is hova?  

-Most?

-Nem! Majd holnapután kiskedden. Persze, hogy most. – válaszolt dühösen Máté.

Ádám megköszörülte a torkát.

-Hát, az utcánk felől a kerítésnél be tudunk mászni. De hogy bejutunk e az épületbe, az más kérdés.

Ádám megütögette a barátja vállát és visszafordult az utcájukba, másodpercekkel később megállt a zöld kerítésnél. Követték. Mire a két lány észbe kapott, a két fiú már a kerítés másik oldaláról nézett vissza rájuk. Összenéztek. Fújtak egy nagyot, kínlódva, de átevickéltek a kerítésen túlra.

-Ez ám a téli szünet!- mondta félhangosan, csak úgy magának Éva.- Valami rosszat érzek a levegőben.

Senki sem figyelt rá.

Tíz óra előtt volt még, mielőtt megtették volna a beígért látogatásukat Ádámnál. Márti beugrott a könyvtárba. Máté a könyvtár előtt idegesen járt fel és alá. Nem értette, hogy húgának mi olyan fontos a könyvtárban, milyen könyvet akar kikölcsönözni, hisz otthon mindenféle témában számtalan könyv megtalálható volt. Húga egy csomó könyvvel baggyogott ki a könyvtárból félóra múlva. Egy könyvben az orra félig benne volt. Máté belenézett. Húga az alábbi fejezetet olvasta nagy izgalommal.

Ufó találkozások típusai.  

1 típusú találkozás: amikor 150 méteren belül megközelít egy ismeretlen azonosítatlan repülő tárgy. 

2 típusú találkozás: amikor a körülményekből Ufó aktivitásra lehet következtetni. Pl.: égésnyomok a talajon, rádió bezavarodás, stb. 

3 típusú találkozás: amikor az ember szeleli az Ufó létformát. 

4 típusú találkozás: emberrablások.

5 típusú találkozás: amikor kommunikálunk az idegenekkel.

6 típusú találkozások: halálos kimenetelű találkozások.

7 típusú találkozások: Közös utódok. Úgynevezett hibridek születése.

Márti becsapta a könyvet. Fontoskodva a testvérére nézett.

-Azt hiszem, itt az ideje, hogy ufóvadászatra induljunk. Irány, Ádám!- adta ki a határozott utasítást. Elindult. Majd visszanézett. Bátyja értetlen tekintettel bámult utána.- Gyere már! Vár Ádám.

Máté utána rohant. A nevelőotthon sarkáig csicsergett a lány. Felszabadult volt és vidám. Nem olyan mint reggel, mikor kirohant a fürdőszobából.  

-Most mindenre fény derül. Ha igaz, amire gondolok, akkor Ádámmal együtt elmehetnénk ufóvadásztra. Szeretnék már egyszer találkozni egy igazi ufóval. Zöldekkel és a szürkékkel. Tán, ha szépen megkérném őket, talán magukkal vinnének egy körútra a világűrben- mély levegőt vett és vidáman folytatta- úgy szeretném egyszer látni a világűrt és a bolygókat. És akkor nem kellene a szünet után megírnom azt a nyamvadt matek dolgozatot.

Megérkeztek Ádámék házához. Bátyja mindig nem szólt semmit. Ebben a pillanatban úgy érezte, hogy testvérének hiányzik egy kereke.  Inkább kivette a zsebéből a telefonját, és hívni kezdte a barátját.  Nagy rikkantás a telefonba, majd percekkel később már Ádám szobájában kuksoltak egy nagy bögre kakaó társaságában. Miután kortyoltak belőle Máté megszólalt.

-Húgomnak elment az esze. Ufóvadászatra szándékozik menni veled. Idejövet, kivett a könyvtárból egy csomó ufóval foglalkozó könyvet. Mintha, nem lenne otthon ezzel foglalkozó könyvből épp elég- Márti ráöltötte a nyelvét- és reggel óta, anyuval együtt furán viselkednek. Valamit láttak a fürdőszobában, csak nem hajlandóak elárulni.

Ádám üres tekintettel, lehajtott fejjel bámulta a szőnyeget. Testtartása görnyedt volt. Nagyokat ásított közben. Megviselték az éjszaka történtek. Nem aludt valami jól.  Álmos tekintettel két barátjára nézett.

-Nem ment el az esze. Tudom miről beszél. Én is láttam. Illetve, előtte történt valami más is, mielőtt láttam volna a lényt.

A két testvér meglepetten nézett rá, szemükben kíváncsiság bújkált. Ádám beszélni kezdett. Addig nem vett levegőt, míg be nem fejezte. A két testvér tátott szájjal hallgatta. Miután befejezte, Máté még mindig tátott szájjal bámult barátjára, testvére pedig diadalittasan nézett rá. Ádám felállt, és az ablakhoz sétált. Nem nézett a testvérekre.

-A legszörnyűbb az, hogy még a nővérem is itthon van- vetette oda félvállról.

- Annyira szőrnyű?- kérdezte Máté.

Visszafordult, és a testvérekre nézett.

-Sosem szokta az ünnepeket itthon tölteni. Sőt. Nem sokkal az osztályfőnök lebuktatása után, egyszerűen megjelent. Közölte, hogy minden vizsgájával végzett, és úgy érezte, hogy szüksége van a családjára- keserűen felnevetett- Tartott vagy két hétig. Megint eltűnt. Két hét múlva ismét megjelent a színen. Így ment egész nyáron. Amikor megkezdődött a tanév, alig hallottunk róla. Szünet előtti héten felbukkant. Itthon van. Mikor éjjel az ablakom alatt és a padláson meghallottam a fura zajokat, a kiabálásomra megjelent a szobámban. Kiabálva kérdezte, hogy mi a fenének keltem fel az éjszaka közepén. Mondtam neki, mit láttam, és hallottam.  Ő nem hitt nekem.

Márti izgett- mozgott a széken. Álmodozó hangon beszélt.

-Én igen. Hiszek neked. Szívesen elmennék egy kis ufóvadászatra. Tudom, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Épp ezt beszéltem Márkkal, mielőtt ideértünk volna. Bízva bízom abban, hogy egyszer összetalálkozok eggyel, és ha talán szépen megkérem őket, talán magukkal is visznek.

Testvére szúrós tekintettel nézett rá.

-Álmodik a nyomor. Szünet után, meg kell írni matekból azt a fránya dolgozatot.  Az lenne ám számomra a karácsonyi ajándék, ha elvinnének tőlem jó messze. Különben is. Mit mondanék anyuéknak?

Márti részéről egy művészeti hatásszünet következett. Másodpercekkel később felpattant a székről és püfölni kezdte a bátyját. Ádám a hasát fogta a nevetéstől. Közben Márti a magáét mondta. Testvére védekezésképp a kezét az arca elé tette.

-Azt, hogy imádott lányukat egy zöld kisember magával vitte a Marsra.   –Márti a plafon felé emelte a tekintetét-, hahó, ufók, itt vagyok! Gyertek!

Máté kérdőn vizsgálgatta a testvére képét.

-Normális vagy?

-Minden a legnagyobb rendben van – nyugtatta meg a testvérét.

Ádám kacagva visszabotorkált az ágyához. Szeméből folyt a könny a nevetéstől.

-Ugye nincs kifogásotok az ellen, hogy felhívjuk Évát. – kacagott tovább- Nem szeretném kihagyni, mint a múltkor. Szegény, majdnem kimaradt a végjátékból. – fejezte be két kacarászás között.

-Természetesen nincs – válaszolták egyszerre. Csodálkozva néztek rá barátjukra. Amióta elrabolták, nem igazán látták őt nevetni. -  Befejezted, vagy hívjuk mi?

Ádám kacagva nyújtotta a két testvérnek a telefonját. Márk kikapta a kezéből, és már hívta is Évát.   Éva teli tüdőből kiabált bele a telefonba. Abban a pillanatban, ahogy meghallotta Máté hangját, elcsendesedett. Kihangosította a készüléket, majd részletesen beszámolt a történésekről a lánynak. Bár nem látták a lányt, de Éva másodpercek alatt váltott egyik színskáláról a másikra. Miután a fiú sikeresen beszámolt a történtekről, Éva is mesélni kezdett pár szóban. Hangja halk, és egy kissé megszeppent volt.

-Különös- nyelt egy nagyot – tegnap éjjel, én is különös dolgokat… akarom mondani, hangokat tapasztaltam.  –másodpercre elhallgatott-, ja, meg mintha valaki kopogott volna az ablakomon. De nem mertem odamenni. Szerencsére, hamar abbamaradt.

A többiek összenéztek. Ádám felpattant az ágyáról, és fontoskodva el és alá kezdett járni, az ágya és az ablak között.  Megállt és ránézett az ikrekre.

-Szívesen sétálnék egyet a szeretett kis falunkba.  Mondjuk az éjszaka folyamán.

-Aha!- ennyi volt a többiek kommentárja.

-Ez valami vicc? Ugye?- kérdezte rémülten Márti.

Erre Ádám részéről egy rosszalló pillantás volt a válasz. Máté csevegő hangon folytatta. Nem foglalkozott a testvérével.

-Arra számítasz, hogy ha az éjszaka közepén körbe- körbe sétálunk, mondjuk a park és a Duna part között.  Leszáll elénk egy repülőcsészealj, és kiszáll belőle egy zöld ufonauta, aki közli: Hahó! Én voltam! Én ijesztettelek meg titeket?

Húga szeme felvillant, Éva nagyot sóhajtott. Máté nevetni kezdett, Ádám szeme villámokat szórt.

-Kivételesen nem is hangzik olyan rosszul- állapította meg Ádám.  –Legalább előbb tudjuk meg, ki volt az a pofa, aki hozzám és hozzátok is bekopogott.  Na szóval. Benne vagytok egy éjszakai sétafikában?

Éva csak nyögdécselni tudott, amit Ádám igennek vett. Az ikrek, széttárták a karjukat, és a fejüket csóválták. Bár Márti arcán kaján vigyor ült. Örömében nagyot kurjantott.

-Ez az! Ufóvadászatra megyünk!

Nem volt még reggel hét óra. Annak ellenére, hogy két napja tartott a téli szünet egy kócos hajú lány botorkált, két ásítás közepette a fürdőszoba felé. Iker testvére még az ágyban durmolt. Nem foglalkozott semmivel és senkivel. Ő élvezte, hogy végre egy kis szünet köszöntött be az életükbe. De a lány, az más volt. Ő már hajnalok hajnalán fent van. Semmiféle szünet, nem tudja a rutinjából kizökkenteni. A szemét csukva tartotta. Szinte egész éjjel tévét nézett. Izgalmas Agatha Christie feldolgozás volt műsoron.  Belépett a fürdőszobába és belenézett a tükörbe és kiöltötte a nyelvét.

-Beeee! Jó nagyot pancsizok korán reggel, aztán jól megcsutakolom a fogaimat- mondta csak úgy a tükörképének.

-Kislányom! Légyszíve siessél! Téli szünet van. Még aludnod kellene jócskán az ágyban. Miért kelsz fel ilyenkor is hajnalok hajnalán? Siess! El fogok késni.

-Igeeen!- válaszolta Márti, és beugrott a zuhany alá.

Elmosolyodott. Bátyja a tegnapi este folyamán ott hagyta a telefonját. Bekapcsolta. Már évek óta tudta a képernyőzár kódját. Megkereste a YoutTube-ot és amennyire tudta, teljes hangerővel hallgatta és énekelte a kedvenc dalát. Édesapja sem volt különb. A nappaliban teljes hangerővel hallgatta a tévét. Behallatszott a fürdőszobába. Épp híreket mondtak be. Valami megütötte a kislány fülét. Kikapcsolta a telefont. És hallgatolózni kezdett.  

-Budapest. A főváros különböző pontjaiban, már nem első alkalommal figyelnek meg ufókat a szemtanúk. A szemtanúk elmondása alapján, az égbolton különböző formájú, de inkább lapos, szürke korongokat figyeltek meg. Egybehangzó vélemények által elmondható, hogy a tárgyak méretüket tekintve különbözőek.

-Kislányom!- tépte fel az ajtó az édesanyja. Édesanyja a mai reggelen különösképp ideges volt.

-Márti jelentkezik. Márti jelentkezik…..- horkant fel. Tovább akart bosszantani az anyját, de abban a pillanatban valami odakint megkocogtatta a fürdőszoba ablakát. Odanézett. Az ablakon ugyan az a furcsa lény tekintett be és bámult a lányra, mint aki az éjjel megijesztette Ádámot.

Az anyja abban a pillanatban lépett be a fürdőszobába, hogy egy jól bevált módszerrel előcsalogassa lányát a zuhany alól, amikor a lánya száját egy hatalmas sikoly hagyta el. Márti, nem vette észre az anyját, mint ahogy ő sem az ablakon bebámuló furcsa, idegen lényt. Bella, megfogta a meleg víz csapját, és elcsavarta, hogy csak a hidegvíz folyjék. Márti, annyira el volt foglalva az idegen lény bámulásával, hogy elsőre, észre sem vette, milyen merényletet követtek el ellene. Sikoly mellé már társult a hideg víz okozta sokk is.

-Jajj! Ez hideg! – ugrott ki a kádból a lány. Ott remegett az anyja mellett, köntösét magára terítve, és ordítva kirohant a fürdőszobából és összeütközött a bátyjával. Aminek az lett következménye, hogy Máté és csurom vizes lett. –Bocs.

-Valamiféle iszonyú ordítás ébresztett fel a legszebbik álmomból…

Ekkor újabb ordítás hallatszott ki a fürdőből, majd másodpercekkel később, édesanyjuk is csatlakozott hozzájuk. Most már férje sem bírta tovább. Főleg, hogy ilyen hangzavarban nem tudta a kedvenc reggeli műsorát nézni a tévében. Bella a fürdőszoba felé mutatott remegve.

-Ott bent. Ott bent. Iszonyú… néz befelé az ablakon….

Miklós, dúlva-, fúlva berontott a fürdőszobába, majd tizedmásodperc múlva, ugyanúgy vágtatott ki onnan.     Megállt kis családja előtt.

-Nincs odabent senki vagy semmi. Nem értem, mi ez a hiszti.

A lánya feléje fordult, miután visszatért a tévé elé.

-De, apa, egy….

Megszólalt Máté telefonja. Húga és az anyja dühös pillantásokkal néztek rá. Nem foglalkozott velük. A készülék, Ádám nevét írta ki. Máté ránézett az órájára. Hét óra múlt.

-Nem hagyják az emberfiát a téli szünetben pihenni. Ez szőrnyű. Hallo! Te is ilyen korai vagy?

A vonal másik végén mély hallgatás. Kellett egy kis idő, mire Ádám megszólalt. Hangja meglepetten csengett.

-Ó! Nem téged akartalak hívni. Hát ez most félrement.

-Nem? Akkor mégis kit? Mért? Mi történt?

Bella már tudta vesztett ügye van a gyerekeivel , férjével illetve a szörnnyel  szemben  is, aki a gülü szemeivel bámult rá az ablakon keresztül. Dühösen leakasztotta a fogasról a kabátját, vállára akasztotta a táskáját. Kiviharzott a lakásból. Úgy, hogy észre sem vették a távozását.

-Nem, dehogy- válaszolta határozottan Ádám. Máté figyelmét nem kerülte el- Valami eszembe jutott, meg akartam beszélni … á…. mindegy.

Máté biztos volt benne, hogy valami nincs rendben. Más esetben Ádám azonnal közölte volna vele, mindazt, ami a bögyét nyomja. Valami nyomasztotta Ádámot.  Valami súlyosabb gond lehet, és nem változott volna meg hirtelen. Nem. Valami történt, amiről nem akar vele beszélni, nem szándékozik vele megosztani. Nem fogja ezt most, hajnalok hajnalán vele megosztani, pláne, hogy nem is őt akarta hívni eredetileg. De akkor kit?  A vonal végén nagy volt a csend. Miklós a gyerekeit nézte.

-Halló, Ádám ott vagy még?

-Igen. Persze. Izé… át tudnátok jönni a délelőtt folyamán?

-Igen. Persze. Reggeli után ott leszünk.

-E….. e.. ennek igazán örülök.

Márk nem volt biztos abban, hogy barátja megkönnyebbült volna. Húga kikapta a kezéből a telefont.

-Nálad is megjelent?- kérdezte Márt sürgetően.

Máté és az apjuk kíváncsian néztek a lányra. Ádám nem tudta hirtelen hova tenni a kérdést. Illetve nagyon is jól tudta, kire vagy mire céloz a lány.

-Válaszolj? Te is láttad a rusnya, sunyi képét?     

Ádám nagyot nyelt. Hangja riadt, és ideges volt.

 -Beszélsz össze-vissza. Miféle alakot láttam én, akinek rusnya képe van? Na, délelőtt várlak titeket.

Kinyomta a készüléket. Miklós feltápászkodott a kanapéról, és csípőre tett kézzel a gyerekei elé állt.

-Na, édeslányom, most elmondod apádnak, mitől ijedtetek meg anyáddal, a fürdőszobában. Mi ez a gülü szemű nem tudom mi?

Márti ránézett az apjára, majd közönyösen válaszolt.

-Semmitől, apa. Az égvilágon semmitől.

Faképnél hagyta apját és a testvérért. És visszamasírozott a fürdőszobába. Mielőtt még apjuk szólásra nyitotta volna a száját, Máté így szólt.

-Nem tudom mi ez az egész. 

Megfordult ott hagyta a tátott szájú, kikerekedett szemekkel rá bámuló apját.