Zihálva ért ki a kis csapat a kastélyból. De hogy hogy, akkor még nem tűnt fel számukra, és nem is foglalkoztak vele. Újabb verőt rázó sikoly ütötte meg ismételten a fülüket. A hangok az új piac irányából érkeztek. A piac irányába futottak tovább. De nemcsak ők hallották meg a hangot, hanem valaki más is, és izgatta fel a dolog. Az árnyék követte a gyerekeket. Meglepetésükre egy kisebb csoportosulás fogta őket ott a késő éjjeli óra ellenére. Nyakukat nyújtogatták, hogy jobban lássák ugyan mi történhetett.    Márti volt a legfürgébb közülük, testalkatilag vékony, összehúzta magát, és ügyesen átevickélt az emberek között.  Ahogy az első sorba ért, rögtön megpillantott egy számára ismerős alakot. Hátra fordult, és a tekintetével a többieket kereste. Nem látta őket, így visszafordult az ismerős alak felé. Az ismerős alak egy nő mellett guggolt, és a hátát simogatta, és valamiféle nyugtató szavakat préselt ki a száján. Az nő nagyon látszott, hogy valamitől nagyon megijedt. Látszott a testtartásán, hogy egész testében remeg.   Csak szófoszlányok értek el a tudatáig a lánynak.

-Hirtelen…… jött….. és leterített… mielőtt még észrevettem volna… csak egy lökést éreztem, s már a földön feküdtem. Felemeltem a fejem, hogy jobban lássam mi történt, elnéztem a nevelőotthon felé, amikor a fejem felett elhúzott az a valami.   

Ezek voltak azok a szófoszlányok, melyeket Márti ki tudod silabizálni a beszélgetésből. Annyit értett belőle, hogy a hóban térdepelő nő, valami leterítette és az a valami elhúzott pontosan oda, ahonnan ők a jó előbb kirohantak. A nő ránézett az ismerős alakra. Mártinak akkor tűnt fel, hogy a hölgy sír.

-Egy…. replőcsészealj volt….. igen. Az volt!- nagy hévvel magyarázott az alaknak. - Higgyen nekem. Egy igazi ufó volt. Láttam egy ufót. Csak tudnám, mit akar a volt nevelőotthonban. Biztos ott van a bázisa a marslakóknak. Ebbe a faluba már bárki ideköltözhet. Még egy földönkívüli is.

A nő feldúlt hangja messze szállt. Márti megfordult, mert eleget látott és hallott. Megtorpant, mert egy hang a nevén szólította.

-Huhu… Márti …. itt vagyok! – hallotta az ismerős férfi hangját. Ekkor léptek a lány mellé a barátai. – Nocsak. Itt a díszes kis társaság. Miért is nem lepődöm meg azon, hogy kint vagytok, és itt vagytok.

A két fiú és Éva felkiáltottak az örömtől és a férfi nyakába ugrottak, belelökve őt a hóba. Csak Márti állt karba tett kézzel, és dühösen.

-Michael! Hát te? – hangjukon érződött az öröm és a meglepettség. Michael felállt, nadrágjáról verte le a havat- nem gondoltuk, hogy újra viszont fogunk látni- hadarták egyszerre.

A férfi felnevetett. Hallatszott a nevetésén a viszontlátás öröme.

-Kis gézengúzok! Már megint, mibe ütöttétek bele az orrotokat? –legyintette meg az ujját tréfásan a gyerekek orra előtt. –csak nem láttátok ti is azt a valamit, amiről a hisztérika beszélt?

Összenéztek, hátra fordultak, és ránéztek Mártira. Ő duzzogva vonogatta a vállát. Nem volt hajlandó közelebb menni hozzájuk. A tömeg oszladozni kezdett, csak a hisztériás nő maradt ott, és az eget kémlelte. A többiek töviről- hegyire mindent elmeséltek mi történt velük, és miért mászkálnak idekint az éjszaka közepén egyedül.   Michel arcán jól látszódtak az érzelmek, és hogy valamin töri a fejét. Mert Michael megijedt. Erre az egyre nem számított. Ő csak azt tudta, hogy a három hónappal ezelőtti kaland után vissza kell ide térnie, tovább nyomoznia titokban, mert úgy vélte, mindehhez Ádámnál talált furcsa melegítő szettnek igenis nagy köze lesz valamihez. De arra egyáltalán nem számított, hogy a gyerekek belekeverednek újfent. Próbált nyugodt maradni.

-Bizzátok rám! Értve vagyok?

Gyerekek elszontyolódtak. Az árnyék a bokor takarásából továbbra is figyelte őket. Ő hozzá is csak szófoszlányok jutottak el, de hamar kapcsolni tudott, és érezte, hogy nagy baj közeleg, ha nem lép időben. Megfordult és néhány emberrel, akik még ott maradtak és néha-néha felnéztek az égre velük együtt elindult. Az emberek a templom irányába, ő a parkon át a bolt felé vette az irányt.

-Jobb lesz ez így, higgyétek el! Most pedig szeretném, ha szépen hazasétálnátok. És nagyon szeretném, ha nem lógatnátok e miatt az orrotokat. – Michael ránézett Ádámra, akinek úgy tűnt, hogy a férfi szemeiben aggodalom ül- vigyázz magadra- megveregette a vállát-, boldog karácsonyt.

Megfordult és elindult a Duna irányába. A többiek ránéztek Ádámra. A lányok szólásra nyitották a szájukat, de Máté lepisszegte őket. Elköszöntek. Ádám befordult a sarkon, és töprengve indult el hazafelé. Michael ránézett a nőre, aki még mindig az eget kémlelte, legyintett egyet, és a kis karácsony- nagy karácsonyi című dalt dudorászva indult el a motel irányába. Ádám. mint egy tolvaj, besurrant a házba, a szobájába. Gyorsan pizsamába bújt, de alig tudott elaludni. Egyfolytában a mai este történteken járt az agyban. Vajon, hogy értette Michael azt, vigyázzon magára? Az elrablására gondolt. Valamibe beletenyereltek, és ő neki, valahogy köze van mindehhez. Nem tudott másra gondolni. Á! Nem.  Hessegette el a rossz gondolatot. Ők nem lehetnek. A jól megérdemelt büntetésüket töltik, tőlük jó távol. Akkor is felettébb érdekes ez az egész, ami velük történt. Ilyen, és hasonló gondolatok közepette álomba ringatta magát.  

Reggel nagy hangzavarra ébredt fel. Álmosan nézett körbe a szobájában, próbálta beazonosítani a hangok forrását. A nagy kiabálás, vagyis inkább hangoskodás a konyha irányából érkezett feléje. A szócsatát anyja vívta a nővérével.    Nővére alig szokott hazajönni, de akár hányszor itthon van, okosabbnak képzeli magát az anyjuknál, és mindent meg akart neki magyarázni.  Ha így kezdődik szenteste napja, sok jóra nem számíthatott. Kitápászkodott az ágyból, és álmosan, két ásítás között kivonszolta magát a konyhába.  A konyha, inkább emlékeztette Ádámot egy csatatérre, mint egy karácsonyi hangulattal belengő helyiségre. Mindenhol szanaszét dobálva tálak, poharak, evőeszközök. Az asztal teleszórva liszttel. Anyja szeméből a könny folyt, s nem épp a hagymától, amit a kezében fogott.  Nővére szúrós tekintettel nézett végig az öccsén, és látszott rajta, hogy nem tetszik neki a felbukkanása.  Ellökte magát a konyhaszekrénytől, és kifelé menet vállával félrelökte a testvérét. Ádám, felszisszent. 

-Mi ütött belé?  - mutatott az ajtó irányába Ádám. – Sokkal nyugisabb volt nélküle az élet itthon. Minek jött haza?       És különben is. Mi volt ez a reggeli civakodás köztetek?

Édesanyja nem nézett rá. A szemét törölgette, miközben a konyhaasztalról próbálta a lisztet összeszedni.  

-Csak… csak a szokásos. Nem küldhetem el! Ő is a gyerekem, mint te. Éhes vagy? Lassan készítem a reggelit, kincsem.   

Ádám csöndesen az asztalhoz ült.  Némán nézte az asztal és a gáz között sürgő- forgó anyját. Percekkel később már előtte gőzölgött a sülttojás, jó sok kolbásszal megbolondítva.  Épphogy elkezdte a reggelijét fogyasztani, édesapja is belépett a konyhába. Beleszagolt a levegőbe.

-De jó illat van! Ínycsiklandozó és valami mást is érzek a levegőben.  Megint veszekedetek?  - senki nem válaszolt- Mindjárt gondoltam. –leült az asztalhoz, és nekiállt a reggelit elfogyasztani- Reggeli után elkezdjük feldíszíteni a fát. Már beleállítottam a tartóba – Ádám csak bólogatott. Teljesen máshol járt gondolatban - Figyelsz rám, kisfiam?               

-Ühm- mondta két falat között Ádám.   

-Akkor ezt, igennek veszem.

 Nem sokkal a reggeli elfogyasztása után apa és fia elkezdték kibogozni az égősort, és nagyokat nevettek a saját bénázásukon, közben karácsonyi dalokat énekeltek.  S finom és ínycsiklandozó illatok kezdték belepni az egész házat. Míg apa és fia a fa díszítésével voltak elfoglalva, édesanyjuk finomabbnál finomam ételeket varázsolt, addig Ádám nővére a szobájában idegesen fel és alá járkált és telefonált. Hangja is remegett a dühtől. Valaki a vonal végén sajnálkozását fejezte ki, ami csöppet sem tetszett Krisztának.

-Még sajnálod? Pont te sajnálod? Nem én vagyok lehetetlen.  Inkább te, tökfej!

A férfi valamit válaszolt. Kriszta újfent ráüvöltött.

-Én aztán nem! Majd te, fiacskám!

Kriszta ezután mély hallgatásba burkolódzott .  

A fenyőfa épp Ádám és Kriszta szobája előtti térben állt, s apa és fia hallotta a Kriszta szobájából kiszűrődő hangokat. Mindketten odanéztek. Számukra úgy hallatszott, mint egy tompa üvöltés lenne.

-Miért tomból ennyire? – érdeklődött Ádám.

-Telefonál. Vég nélkül. Nem is kellene számára telefont, mert úgy üvölt, hogy az egész beszélgetés elhallatszik Ausztráliáig. Szerintem azóta ilyen idegbeteg, amióta reggel vagy még jóval előtte összeveszett anyátokkal. De ha elárulnád, hogy miről beszéltek ketten reggel a konyhában, jobb lenne.

Ádám izgatott lett. Valami nem stimmelt az egész dologgal. Főleg azért, mert a nővére nem szokta itthon tölteni a szeretett ünnepét, amióta főiskolás lett. Eszébe jutott az az éjszaka, amikor először meghallotta a padlásról lehallatszó furcsa zajokat, és az ablakában megjelenő akármicsodát. Akkor volt a drágalátos nővére ennyire ideges.

-Vajon kivel beszél? – most apja kérdezett.

Ádám izgatottságából véletlenül elkottyintott valamit. Valamit, amiről teljesen megfeledkezett, és erről még a barátainak sem számolt be. Igazából nem tartotta fontosnak. Míg beszélt, közben fülelt is, és össze- visszaaggatta a díszeket a fára, közben huncutul mosolygott.

-Hogy kivel, azt nem tudom, de már többször hallgatóztam. Tuti, hogy pasival beszél, és állandóan ugyanazt mondja. Abban is biztos vagyok, hogy nem épp az aktuális vizsgatételeken rágják át magukat. Mindig ugyanaz a vége a beszélgetésnek. Kriszta ráüvölt a vonal túlvégén lévőre, hogy adja már el végre!

Lajos kigúvadt szemmel bámult a fiára. A dísz a kezéből a padlóra esett, és ripityára tört. Bá Nem akart hinni a fülének. Mielőtt szólt volna, Ádám folytatta. Úgy tűnt, élvezi a kis szónoklatot, és nem épp úgy tűnt, mint aki az egészet kitalálta. Vér komolyan adta elő. Ő igenis be akarta mártani a nővérét.

-Mindkettőt! Bármi áron meg akar szabadulni tőle. Minden árat hajlandó fizetni érte. Így akarja. Ja, és a fickó segítsen neki abban, hogy jöhessenek.

-Jöhessenek? Kik jöhessenek? Amúgy, miért is hallgatod ki mások beszélgetését?

Erre Ádám nem tudott válaszolni, csak a vállát vonogatta, és lehajtott fejjel mélyen hallgatott. Nővére szobájának az ajtaja kinyílott. A beszegetés közben befejeződött. Kriszta ijedten nézett a fát díszítőkre. Majd megfordult, és becsapta maga után az ajtót. Apa és fia összenéztek, nem szóltak, s tovább díszítették a fát.  Mire a díszítéssel elkészültek, az ebéd is elkészült.    Ebédre egyszerű ételek kerültek az asztalra. Az ebéd csendben zajlott. Hallgatag volt a család minden egyes tagja. Csak Kriszta fixírozta öccsét. Az ebéd elfogyasztása után Ádám bevonult a szobájába, arra hivatkozva, hogy csomagolnia kell. A telefonján üzenetet küldött Máténak.

„ Haver! Valami nagyon fura dolog történt! A nővérem. Míg apuval a fát díszítettünk, igazán fura beszélgetést folytatott valakivel. Már nem először, amióta hazajött. Bevallom, mindig kihallgattam. Mindig ugyan arról szólt a terefere. Valamikor fussunk össze!”

Ledobta maga mellé a telefont. Unottan ránézett az ajándékokra és a tasakokra. Felemelte a padlóról a nővérének szánt csokikat, amikor egy zseniális ötlete támadt. Felkelt, és a számítógépasztalhoz lépett. A nyomtatóból kivett egy lapot, majd tollat vett a kezébe.  Felkuncogott. A lapot beletette a tasakba. Ekkor érkezett meg Máté válasza.

„ Huha, haver! Riadóztattam Évát is! Holnap este tízkor a szokott helyen. Felcsigáztál. Szerintem a nővéreddel nagyon vigyázz!!!!  Nem tudom, de a hetedik érzékem azt súgja, hogy valami rosszban sántikál! „

„ Rendben. Vigyázok! Holnap a szokott helyen!”

Fölnyalábolta a tasakokat, és kiviharzott velük a szobából, majd a fa alá helyezte őket. Éppúgy, mint minden évben. Szüleiét a fa bal oldalára, nővérét még a kezében tartotta. Nem tudta, hova is tegye. Talán amióta Kriszta főiskolás, egyetlen egy ünnepet sem töltött otthon. A szobája felé sandított. Nem érzékelt mozgást. Fogta, és középre dobta a nővérének szánt csomagot.  Legyintett egyet és úgy vélte, tökéletes helyet foglal el eldőlve a karácsonyi tasak. A fa alá helyezett többi csomaggal nem foglalkozott.  Szaloncukrot majszolva visszalépett a szobájába. Onnan még egyszer kinézett, és magára csukta az ajtót. Várakozása izgatottsággá vált. Ez az izgatottság teljesen más volt, mind azok, amiket eddig átélt szenteste napján.  Kora esti órákban a szentesi vacsora zajlott. Halászlé volt, sok tésztával, rántott és sült hal majonézes krumplival. A vacsora kivételesen jó hangulatban telt. Vacsora után a csengő megszólalt. Jelezve,itt az ajándékbontás ideje. Ádámon ismételten urrá lett a fura izgatottság. A család a fa mellé állt, és arcokon az izgatottság futott át. Kivéve Kriszta arcán. Komoly volt, és egyetlen egy mosoly sem futott át az arcán. Rezzenéstelenül vette át a szüleitől a kicsi csomagot. Ádám a fa bal oldalán lévő sarkot bámulta, mintha ott olvashatná el kedvenc sorozatának következő részét.

-Gondolom, az a csomag eldőlve az enyém – választ nem kapván Kriszta felvette, és odavakkantott öccsének egy köszönömöt, amit alig lehetett hallani.  

Ádám csomagjaival bevonult a szobájába. A két testvér szobájában, abban a pillanatban, ugyanaz a jelenet játszódott le. A két testvér csomagjában ugyanaz volt megtalálható. A kezükben egy lapot tartottak, bár tartalmilag eltérő volt a szöveg, de a hatás nem maradt el. Ádám összegyűrte a papírt és az íróasztala melletti szemetesbe dobta. De nemcsak a papírt, hanem a nővérétől ajándék gyanánt szánt csokoládét is. Testvére is így tett, a papír kivételével. Ádám elgondolkodott, majd kivette a papírt a kosárból és a farmer zsebébe dugta.

-Ezt még kamatostul visszakapod!   Minek kellett hazajönnöd?  

Ádám dühösen dőlt rá az ágyára. Újból üzenetet küldött Máté számára.

„ Különös ajándékot kaptam a nővéremtől. Úgy érzem, vigyáznom kell. Valami nem stimmel vele. Én itthon szemmel fogom tartani. Ha újból történne velem valami, értesítsétek Michaelt”

Eldőlt és percek alatt álomba merült, de igen rosszul aludt. Míg Ádám Máténak írt üzenetet, addig Kriszta a telefonjáért nyúlt. Hívni kezdett egy számot. A vonal végén hamar felvették. Kriszta dühösen csak ennyit mondott.

-Találkoznunk kell!

A vonal másik oldalán valaki válaszolt. S a lány igyekezett higgadt maradni.

-Én sem tudok annál jobbat. Akkor ott találkozunk. - Kriszta bontotta a vonalat. A telefont dühösen az ágyára dobta. – Kis hülye. Ezt még keservesen megbánod.

Ezen az éjszakán a banda egyik tagja sem aludt jól igazán. Ádám fejéből nem ment ki a nővérétől kapott ajándék, az ikrek úgy érezték, valami nagy és veszélyes dolog van készülőben, ami bármelyik pillanatban lecsaphat, addig Éva figyelmét valami egészen más kötötte le.  Máté csak reggel vette észre barátja által írt üzenetet.