Botorkáltak jobbra-, balra. Estek- keltek a régi épületek között. Egykoron a főépületként szolgáló épületrész ajtaját is zárva találták, mint azt az épületrészét is, ami konyhaként és étkezőként üzemelt, míg az épület gyerekotthonként működött. Szomorúan és csalódottan baktattak vissza a sarokig. Elköszöntek egymástól, abban a reményben, hogy holnap, ugyanebben az időben újratalálkoznak, talán nagyobb sikerrel járnak.

Ádám besurrant a házba, majd a szobájába. Senki sem vette észre, hogy nem tartózkodott otthon. Egész éjjel nem jött állom a szemére, forgolódott és a lányok által látott lidércfény járt az eszébe. Hol keletkezett? Hogy került oda? Ki irányította, és hova tűnt az épületen belül? Reggel kialvatlanul és nyúzottan ébredt. Nagy ásítások közepette vonult be az étkezőbe. Mindenki ott volt. Ültek az asztalnál, mogorván, maguk elé bámulva.  Amint leült a székre a nővére mellé, és mind abban a pillanatban fogtak hozzá a reggelijükhöz. Mintha csak arra várta, hogy ő, megjelenjen köztük. Ádám álmos tekintettel ránézett a családjára. Megvonta a vállát, ő is hozzáfogott a reggeli elfogyasztásához.  Gondolatban mindvégig a tegnap éjjel történtekre gondolt. Mit kellene tenni, mi lenne jó. Ezekre gondolt, annyira belemerülve, hogy észre sem vette, hogy körülötte mindenki végzett, és édesanyja szólongatja.

-Mi a terv mára? Mentek valamerre?

-Mi? Micsoda? – nézett körbe- bocsánat, de nem figyeltem.

-Azt kérdeztem, kisfiam, hogy mit terveztek mára? Nyugodtan menj el itthonról, vagy hívd ide a többieket. Ma még nem kell segítened.

Nővére karba tett kézzel, a konyhaszekrénynek támaszkodva hallgatta a beszélgetést.

-Ja. Még nem tudom, anya. Nem beszéltünk meg semmi konkrétumot. Biztos, hogy ne segítsek? Holnap Szenteste.

-Nem . Élvezd csak a téli szünetet.

 Ádám szó nélkül kivonult a konyhából. Már ott járt gondolatban, hogy később felhívja a többieket, és ismételten egy késő esti randit beszél meg velük, abból a célból, hogy ismét megpróbálnak bejutni a régi épületbe. Bevonult a szobájába és rádőlt az ágyára. El is nyomta az álom, bár sokáig nem élvezhette.  Kata ellökte magát a konyhaszekrénytől, és dühösen anyjának támadt.

-Persze. Egyeseknek mindent lehet? Kis kedvenc, azt csinál, amit akar?  Nekem meg vizsgaidőszakom van, és tanulnom kellene!

Kiviharzott a konyhából, egyenesen az öccse szobájába ment, rázni kezdte. A konyhában az édesanyjuk tányérral a kezében döbbenten bámult a lánya után.  Ádám két horkantás között, ébredezni kezdett.

-Mi van? Hagyjatok aludni!

Nővére tovább rázta.

-Kelj fel, Öcskös. Mondandóm van számodra.

Ádám álmosan, szemét dörzsölve fordult a testvére felé. Két ásítás között kérdezett.

-Mi a bajod? Aludni sem hagysz? Szünet van.

Visszafelé szeretett volna a fordulni a fal felé, de testvére elkapta a vállát és maga felé fordította

-Na, azt már nem, barátocskám! Idefigyelsz rám. Végighallgatsz. Lehet, anyuékat át tudod vágni, de engem nem. Nem most jöttem le a falvédőről.

Ádám nagy nehezen kiült az ágya szélére, de így is hatalmasakat ásított.

-Mi a bajod? Nem értem, mire célzol.

Nővére az ujjával a mellkasát bökdöste mindvégig, míg beszélt hozzá. A hangjából kiérződött a düh, és Ádám úgy érezte, jobb lesz odafigyelni rá, és vigyáznia.

-Nagyon jól tudom, hogy tegnap éjjel kilógtál itthonról, és azt is nagyon jól tudom, hol, és kikkel mászkáltál. Ha ma este is kiszöksz, nem teszed zsebre azt, amit tőlem fogsz kapni, karácsonyi ajándékként.

Úgy fordult meg, mint egy szélvihar, és úgy csörtetett ki Ádám szobájából, mint egy fúria.  Ádám a feje búbját vakargatta, nem értett semmit.

-Honnan tudja, hogy nem voltam itthon? Megfordult és ránézett az ágya mellett álló vekkerre. Nem sokkal múlt nyolc óra. Kitapogatta a telefonját. Kezébe vette, és ránézett. Nem tudta eldönteni, hogy felhívja e Mátét ilyen korán. Úgy döntött, inkább ír neki egy üzenetet. Meglepetten tapasztalta, hogy barátja fent lóg a Facebookon.

„ Baj van. Stop. Ma este mindenképp találkoznunk kell. Stop. Ott, ahol tegnap. Stop. Bemegyünk az épületbe. Stop. „

Épphogy elküldte az üzenetet, az üzenet mellett megjelent a kis karika, hogy Máté elolvasta az üzenetet. S máris látszódtak a pöttyök, hogy barátja a választ írja.  

Mi történt? Szuper…. karácsony előtti móka-)) Benne vagyok! Riasztom a lányokat. Éva? Nem esik kétségbe?

Ádám egy pillanatra elgondolkodott, és gyorsan válaszolt Métának.

„ Este elmondom, mi történt. Nem hinném. Ott leszünk mi is, és ha bármi baj lenne, közbelépünk, vagy gyorsan, és diszkréten lelécelünk”

„ Oksi! Akkor este!

Lassan telt el a nap. Ádám egy ideg volt. Nem attól, hogy újra ki kell majd surrannia, vagy épp attól, ami esetleg vár rájuk a régi nevelőotthon épületében. Nem. Az ő egyedüli baja a nővére volt. 21:30 körül felöltözve kitekintett a szobája ajtaján. Minden csendes volt. Odalesett a testvére szobája felé. Semmi. Sötét volt ott is. Halkan becsukta maga mögött a szobája ajtaját, az előszobaajtóhoz lopakodott. Óvatosan kinyitotta és becsukta. Ugyanígy tett a bejárati ajtóval is. Bezárta, majd a sarokig futott, ahol már várt rá a három barátja. De mielőtt meglátta volna őket, valamin megakadt a szeme. Valami olyasmin, amit eddig észre sem vett az épületen. Annak ellenére is túl feltűnő volt, hogy a közvilágítás az utcájuk e részén már megint nem világított. Az épület utolsó ablaka tárva nyitva állt. Még a rács is félig – meddig lelógott. Megvakarta a buksiját, és szokásához híven vállát vonogatva tovább ment. Meglátta a barátait.  Az ikrek szemében elszántság tükröződött, Éváéba félelem.

-Na, mi volt az a nagy baj?- kérdezte Máté.

-A nővérem! Berontott reggel a szobámba, s közölte, hogy tudja jól, hogy tegnap éjjel kilógtam, és találkoztunk. Aztán megfenyegetett, ha ma is megteszem, nem teszem zsebre azt, amit karácsonyi ajándékként kapni fogok tőle. Nem kell foglalkozni vele. Ő is kap tőlem valamit, de ő is nem fogja azt zsebre tenni, az biztos. Nem is értem, hogy egyáltalán miért van itthon? Maradt volna ott, ahol eddig volt.

Éva kissé megszeppenve kérdezett.

-De hát, honnan tudta? Biztos, nem lesz gond?

Ádám a vállát vonogatta, ami a lemondást egyik jele volt nála, vagyis, őt egyáltalán nem érdekli a nővére, sem az, ami esetleg e két éjszakai kalandból valami olyan sül ki, ami számára esetleg végzetes lenne. Majd komoly tekintettel barátaira nézett. Hangja magabiztosságot sugallt.

-Hölgyeim és Uram! A banda turst utazási iroda nevében köszöntöm Önöket a kastélynéző, és ufó vadászat túránkon. Valami nevet is kellene most már adnunk is magunknak. – ezt csak mellékesen egyezte meg- Mivel is kezdjük?  

-Talán azzal, hogy másszunk át újra a kerítésen- szinte ordibálta Máté, és el is indult a kerítés irányába, jó példát mutatva, már fel is húzta magát rajta, amikor Ádám elkapta a kezét. Máté megvetően nézett le rá.

-Ennél tudok egy jobbat.

Megfordult, és elindult visszafelé. Három barátja értetlen képpel bámultak egymásra. Máté még mindig a kerítésen lógott, és a vállát vonogatta. A lányok elindultak Ádám után. Máté nehezen lekecmergett a kerítésről és utánuk sietett.   Ádám a betört ablaknál állt és rámutatott.  

-Most vettem észre, ahogy jöttem. Ez eddig tutira nem volt betörve.

Mind a négyen jól megbámulták a betört ablakot.     Máté ismételten jó példával járt elől és igyekezett magát felhúzni. Némi segítségre is szüksége volt, hogy beljebb találja magát eggyel. Így tett Ádám is. Csak a lányok néztek befelé ijedten. Fiúk bentről kérdő tekintettel rájuk.

-Na, lányok! Mi lesz már?- szólt izgatottan Máté. – itt éjszakázunk, vagy mi? Nem szeretnék. Holnap szenteste. Na, gyertek.

A lányok összenéztek. Húga mérgesen válaszolt.

-Holnap reggel még nincs szenteste. Szenteste huszonnégy óra múlva lesz. De mielőtt még az bekövetkezne, te nyolc káromkodás és hiszti között, becsomagolod az ajándékokat. Nyolc káromkodás között, legalább kétszer a nevemre veszel, apuval kibogozzátok az égőket, miközben anyuval odaégetjük karácsonyi hagyományként a halat, kétszer rátok dől a fa, amíg igyekeztek feldíszíteni azt.

-Befejezted?- ingerülten szólt rá a húgára. Márti dacosan hátat fordított nekik, és karba tett kézzel bámult előre- akkor befáradnátok végre?- mutatott befelé a kezével Máté- vagy talán odakint akartok fagyoskodni. Mondjuk, idebent sem különb a helyzet. Tán egy fokkal jobb.

Éva és Ádám még mindig kuncogott a lány, hirtelen, haraggal adott válaszától. Ádám dühösen nézett hol az egyik, hol a másik barátjára. Éva már a hasát fogta a nevetéstől és Mártira mutogatott. Márti félig – meddig rátekintett barátnőjére, majd tovább folytatta a durcáskodást. Éva könnyei potyogtak a nevetéstől. Még akkor is nevetett, amikor már a két fiú mellett állt. Bátya újfent szólt neki. Hangja, most kedvesebb volt egy fokkal.

-Na, gyere már! Nézzünk körül. Végülis ezért jöttünk. Nem vagy kíváncsi a rejtélyes fényre, amit tegnap láttunk?

Márti erőt vett magán és megfordult. Ránézett az odabentről kifelé bámulókra, majd az ablakhoz lépett. Felhúzta magát, ahogy tornaórán szokták csinálni, másodpercekkel később már odabent állt. Ránézett a bátyjára, és csupán ennyit sziszegett oda neki.

-Ezt még visszakapod.

Ádám megköszörülte a torkát. Ránéztek.

-Igen tisztelt Hölgyeim és Uram….. izé…. ez az épület…. vagyis kastély, vagy mifene, ahol tegnap az a fura fény eltűnt. – mutatott körbe a kezével Ádám- igazság az, hogy én ebben az épületben még sosem jártam. Néha-néha bekukkantok az ablakon hazafelé jövet, de semmi.

-Akkor induljunk el valamerre!- mondta határozottan Máté.  Ez mi lehetett régen?

-Milyen régen?- kérdezte a testvére-, amikor még gyerekotthon, vagy még abból az időből, amikor a nők, koszorúslányruhába mászkáltak napernyővel a kezükben?

Éva már nem nevetett. Helyette felhorkantott. De nem szólt semmit. Márti megvetően nézett rá barátnőjére, majd folytatta.

-Szerintem konyha. Ha a gyerekotthonra gondolok. Amúgy lövésem sincs mi lehetett régen. 

Erre senki sem válaszolt, helyette elindultak kifelé. Mindent por lepett, a sarkokban pókhálók lógtak, néhány helyiségben szintén por és pókháló lepte lábasokat, ott felejtett evőeszközöket találtak. De semmiféle olyan dolgot nem, ami arra utalt volna, hogy itt a tegnap este folyamán bármi furcsaság történt volna, egy nyom sem, ami arra engedett volna következtetni, hogy itt egy banda működik, aminek fő célja, hogy az itt élőket elriassza. Mint ahogy azt tették pár hónappal ezelőtt, oly szeretett osztálytársaik. Szomorúan néztek maguk elé.

-Hát nem lettünk okosabbak, az biztos!- mondta ki mindenki gondolatát hangosan Máté. –gondoltam, hogy felesleg visszajönni, de nem akartam. Mármint szólni. Számomra, jó mókának tűnt.

Ádám a buksiját vakargatta.  A lányok a semmibe merengtek. Végül Ádám szólalt meg.

-Én akartam. Meg szerintem mindnyájan. Lehet tényleg csak egy lidércfény volt, vagy odaképzeltünk valamit,a mire gondolatban mindannyian vágytunk.

Ránéztek, Ádám vissza rájuk.

-Mit néztek így rám? Tudjátok, hogy mire gondolok. Ufó.

Leszegett fejjel újra a cipőjük orrát nézték. Mérgesek voltak magukra. Úgy hitték, valami szenzációsat fedeznek fel ismételten, és belebonyolódnak egy jó kis nekik való, szaftos ügybe.

- Azt hittem…..- kezdte el Éva.

- Mi is – válaszolt Márti. Menjünk haza. Holnap Szenteste, majd meglátjuk lesz e valami. Csak azaz érdekes, hogy Ádám furcsa motoszkáló hangokat hall, valaki bekopog az ablakán és ugyanazt a furcsa akármit látja, mint én anyuval a fürdőszobaablakban. Tegnap a parkban az a fura fény….. nem tartjátok furcsának? Pedig valami megint történik a faluban.

Éva kíváncsi tekintettel ránézett a barátnőjére.

-Azt nem mondd, hogy visszatértek? Az oszi, meg a slepje karácsonyi ajándékként?

-Mi? Egyáltalán nem gondoltam erre. Más se hiányozna, ha ezek valahonnét előbukkannának. Szerintem menjünk haza, holnap Szenteste. Ami miatt jöttünk nem jött össze, ez van. Majd máskor. Ünnepek után újra megindulunk. Csak nem lesz semmi.

Megfordultak, de nem mentek semerre. Valami motoszkálás ütötte meg a fülüket.  Hiába néztek körbe, a hangforrását nem látták meg. Ádám letekintett a padlónak alig mondható valamire, és felfedezte a számára annyira ismerős ezüst karkötőt, abban a pillanatban valahol nem messze tőlük egy sikoly rázta meg az éjszaka nyugalmát. Többiek kirohantak, ő még egy percig bámulta a tenyerében tartott karkötőt, majd a kabátja zsebébe tette, és utánuk szaladt.  Annak a szobának az ajtajának a takarásából, melybe pont nem néztek be, egy árnyék lépett elő. Mert volt valaki, aki a banda szimatolását rosszallóan fogadta. Elátkozta magában a négy kotnyeles gyereket, mert úgy érezte, hogy a miattuk a vállalkozása nem működhet zavartalanul.