Az ikrek a régi nevelőotthon sarkánál várakoztak. Eddig sem Éva, sem pedig Michael nem bukkant fel. Máté egyre idegesebbé vált. Már rég ott kellett volna lenniük mindkettőjüknek. Míg várakoztak, Márti az utcai lámpák fényénél könyvet olvasott. Hogyan landolnak az ufók címmel. Bátyja ránézett, és idegesen vágta hozzá a szavakat.

-Tiszta stréber vagy, ami a személyiségedet illeti.  Hogy vagy képes az éjszaka közepén, utcai lámpák fényében is olvasni? Ne azt mondd, hogy a matek könyvet bújod? – szurkálódott Máté. Picit lehajtotta a fejét és próbálta a könyv címét kibetűzni. -  Aha. Mondom én, hogy stréber vagy. Mit vársz ezektől a könyvektől? Rájössz a sorokat olvasva, mi történik ismételten a faluban? Nem tetszik nekem, hogy nincsenek itt. Hol lehetnek? –nézett körbe idegesen. – Született…

Máté a Duna irányába kezdett el szaladni, testvére dúlva- fúlva rohant utána ,hogy megbosszulja a feléje tett kijelentését. Márti alig tudta beérni.  Már a komp felé tartottak, ahonnan gyönyörű téli látvány tárult a szemük elé. A befagyott Duna jegében állt mozdulatlanul a komp, minden csupa fehér volt a hótól, és a túlparton a fák görnyedtek a hó súlya alatt, és vakítóan szórta rájuk a sugarait a Hold. Márti megborzongott. Egy olyan érzés kerítette a hatalmába, amitől úgy érezte, hogy valami rossz fog történni. Márti rimánkodni kezdett a testvérének, könyörüljön meg rajta, aki mérgesen, nagyvonalúan eleget tett a kérésének.  Hűvös szellő fújdogált, így a testvérek fáztak. Márti elővett a táskájából egy pici távcsövet, amelyet tavaly karácsonyra kapott a szüleitől, és a tájat és az eget pásztázta vele. Mindig és minden körülmények között magánál tartotta. Kivéve télen, mert akkor sosem volt nála. De valami oknál fogva, magánál tartotta.  Ellépett a bátyjától. Már nem volt dühös rá. Ő is egyre idegesebb lett, hogy Éva és Michael még mindig nem voltak sehol. Márti visszatartotta a lélegzetét. Megbabonázva meredt az égbolt egy bizonyos pontjára.  

-Ez nem lehet…. ez nem lehet igaz……

-Mi nem lehet igaz?- mordult rá a testvére.

-Egy ufót… egy ufót látok! Ott nézd! – gyorsan át akarta. Máté annyira izgatott volt, ,  adni testvérének a távcsövet , s abban a pillanatban kiesett a kezéből és nagy csörömpölés közepette az útra esett.

-Vicceltél, ugye? –közben lehajolt a  távcsövét, aminek mindkét lencséje berepedt- A csudába!

Igyekezett szabad szemmel abba az irányba nézni, amerre a húga mutatott. Semmit sem látott. Konkrétan a házak irányába mutatott a kezével. Máté sosem hitt az ufók létezésében, így nem hitt a testvérének sem.

-Biztosan egy autó reflektorfényét láttad, ami visszatükröződött a távcső üvegén.

Márti mérgesen nézett rá.

-Figyelj, lehet hogy stréber vagyok, mint ahogy te is, lehet hogy az ikertesóm vagy és pár centivel alacsonyabb nálad, de a szemem még jó. Egy repülő csészealjat láttam. Olyat, amelyről a múltkor az a nő számolt be,a ki ott hisztizett a piacnál. Forgott maga körül, aztán elszállt.  De veszített a magasságából. Talán kényszerleszállást hagyott végre?

-Lehetett egy madár is- vélekedett Máté.

Márti majdnem megpukkadt mérgében. Bátyja néha az őrületbe tudta kergetni. Sarkon fordult és ott hagyta az elképedt és csodálkozó testvérét. Pont a testvérértől nem várta volna. Egyszer azt mondta az édesanyjuk, hogy nem szabad mindig kimondani, amit az ember gondol, mert esetleg bolondnak nézik.  Vagy egyszerűen a kimondott szavak a viszályára sülnek el, és mély nyomot hagynak a másik lelkében. Márti mérges volt. Vajon tényleg ufó volt? Kérdezte gondolatba magától. Márti egy kicsit elbizonytalanodott.  Máté utána rohant. Őt nem érdekelte az ufó. Csupán Michael és Éva. Lehet rosszul emlékezett a megbeszélt helyre? Valószínű. Épp hogy elérték az új piacot, amikor egy hatalmas villanás vakított el őket, és mindketten a szemük elé kapták a kezüket. Két sikítás és egy autó kerekeinek csikorgása hallatszott.

Máté megragadta a testvére kezét.

-Mit csináljunk?

-Gőzöm sincs.

A két sikoly és az autó kerekeinek a csikorgása ott keringett továbbra is körülöttük.  A két testvéren urrá lett a félelem.  A körülöttük keringő hangoktól a két testvéren halálfélelem lett urrá. Máté már úgy érezte, hogy semmi sem marasztalja itt a falu központjában. Elege lett. A fenébe a hősködéssel!

-El innen! Csak el innen! –kiáltotta.

„ Innen, innen, innen” visszhangzottak a szavai a síri éjszakai csendben.  Mindketten megijedtek. Máté rohanni kezdett, a parknál a havon megcsúszott, és térdre esett.  Felugrott. Rémesen fájt neki, de a fogát összeszorítva hazáig futott. Márti zokogva követte őt.