Az ikrek a fele utat megtették. Csak ámulták és bámulták mindazt, ami odalent várt rájuk. Egy hatalmas, jól kimélyített alagútba vezetett az útjuk. Minden négyzetcentiméteren világítás segítette őket. A falból áradt a meleg, és valahol valamiféle szerkezet is zümmögött.  A lefelé vezető lépcsőt körülvevő falakon képek lógtak. Néha meg-megálltak, és tátott szájjal bámultak a képekre.  Egyik képről a régi osztályfőnökük, a másikról a négy kedvenc osztálytársaik vicsorogtak vissza rájuk. Némely képen földönkívüliek, valamelyik képről különböző repülőcsészealjak voltak láthatóak.  De a legmegdöbbentőbb kép számukra, mégis Ádám, Michael és Kriszta fotója volt.  Az utolsó lépcsők egyikén sétáltak lefele, amikor Márti telefonja ismételten megszólalt, ismeretlen számot jelzett.

-Nagy Márta!

-Segíts…. segíts kérlek….. segítsetek nekem! –ordított a telefonba egy hang. - Gyorsan… hozzatok ki innen engem! Jobb oldalt… nyomjátok be a falat…..

-Halló! Ki az? Ki telefonál? Halló? Honnan telefonál?

A vonal megszakadt. Márti tátott szájjal nézett a testvérére, majd elmondta, mit mondott a titokzatos telefonáló.  Máté vett egy mély levegőt, és az utolsó három lépcsőt átugorta.  Bár nem tudták mely részről beszélt az illető, de nekiveselkedett. Jobb vállával és bal kezével támadást intézett a fal ellen. A fal megremegett, Máté hátrébb lépett, és nézték Mártival a zümmögve kinyíló falat. A látványtól felkiáltottak.  Beléptek. Odabent nem rabságban sínylődő embert találtak, hanem egészen mást.

-Úristen! Mi ez a hely?- kérdezte remegő hangon a lány.

-Szerintem egy irányító központ.  Tele van mindenféle elektronikus kütyüvel. Lehet, pont innen irányítanak mindent. Még az is lehet, hogy a repülőcsészealjakat, amiket látni véltünk. Tiszta tévé szoba.

Márti megállt az egyik monitor előtt. Kikerekedett szemmel bámulta azt. Valaki a monitoron keresztül ránézett. De az illető odakint tartózkodott a parkban. A lány felkiáltott.  Máté odanézett. Semmit sem látott, csak az éjszakai parkot.

-Mi van?

-Megmertem volna esküdni…… - a lány visszanézett a monitorra. Senki sem volt odakint. - Biztos csak képzelődtem.  

Tovább léptek. A következő képernyőn valami egészen különleges dolgot fedeztek fel. Nem akartak hinni a szemüknek. A képernyőkép egy szobabelsőt mutatott. Ismerős környezet és berendezést profilból.  Szoba nem másé volt, mint Ádámé.

- Hihetetlen! – ámuldozott Márti- Vajon ki és miért lesi Ádám szobáját?

-Egyértelmű. Ki más, mint Kriszta.  Ha ezt egyszer Michael meglátja. ……Aranybánya ez a hely.  Sokáig kutakodnánk, egy csomó nyomot találnánk arra vonatkozóan, ami velünk történt az ősszel. De vajon, hol lehetnek az ufók?

- Már miért lesné ki a saját testvérét? Lehet, hogy egy másik helyiségben. Ki tudja, mit rejt még magában ez a hely.

Máté dacosan nézett rá.

-Abból a lányból kinézem. Sőt. Tuti, hogy a banda feje.

A telefon a lány zsebében újból megszólalt.  Márti megijedt. Összerezzent a telefon hirtelen megcsörrenésétől. Kapkodva vette ki a kabátja zsebéből. Ugyanaz az ismeretlen szám volt a hívó.

-Ki az?- kérdezte ingerülten.

A hang valahonnan a távolból jött, de még is olyan volt, mintha a lány követlen közelében állna a hívó. 

-Menjetek ki innen! Ha kiléptetek, szemben lévő fallal próbálkozzatok! Segítsetek! Segítsetek! De jól vigyázzatok! Mielőtt megostromolnátok a falat, nézzetek körbe. Oda lent vannak….

A vonal szétkapcsolt. A két testvér értetlenül nézett egymásra.

-Szerinted, nő vagy férfi a hívó? – kérdezte Máté. -  Ki akar nekünk ennyire segíteni?

Márti nem tudta teljes biztonsággal eldönteni. Csak azt tudta, hogy valahonnan nagyon is ismerős a hangja.

-Szerinted, idelent, lehet valahol egy telefon?  Nem vezetékes, hanem mobil. – nézett kérdően a bátyjára.

-Idelent?- mutatott körbe a fiú. - Bármi lehetséges. Még az is, hogy a csibéből ufó lesz.

-Mindenképp utána kellene néznünk. Gyere! Lehet, valaki halálos veszélyben van. De az is lehet…. á… az képtelenség.  – rázta meg a fejét a lány.

Máté habozott.

-Nem, Márti. Én… vagyis… mi ne tegyünk ezt. Idáig eljutottunk…. lehet, tényleg nagy bajba kerülünk. menjünk haza. Hívjuk fel a rendőrséget. Michael megadta annak a két rendőrnek a számát, akikkel együtt nyomoz az ügyben.

Mire a testvére reagálni tudott volna, Máté kikapta a kezéből a telefont, és egy papírcetli vett elő a zsebéből.  Nyomogatni kezdte a készüléket. Semmilyen jelet nem adott.  Így tett a sajátjával is. Semmi. Mindkét készülék süket volt.

-Nem.. ezt nem értem.

-Mi van?- ingerülten kérdezett vissza a lány.

 -Az, hogy ami az előbb működött, most nem működik. - mutatott rá a készülékekre.

Máté elindult előre. Márti kelletlenül megfordult és követte a bátyját. De ahogy kikerülte a bátyját még hozzávágta dühösen. Máté megállt.  Márti az ajtóból visszafordult.

-Itt valami nagyon bűzlik. Én utánajárok a dolognak. Vissza akarom kapni a barátaimat.  Ha te nem jössz velem, akkor megyek egyedül. Te akartál nagyon lejönni ide, de ha ennyire beszari vagy, menj, isten veled. - mutatott a lépcsők irányába.

A bátyja nem szólt semmit, hanem nekifutásból nekiment a szemközti falnak. Márti egy pillanat múlva követte.  Eme fal is, mint az előbbi zümmögve kitárult, és a fiú beesett rajta. Márti belépett, s abban a pillanatban a fal bezárult mögöttük. Halk motoszkálás hallatszott odabent.

-A fene vigye el!-  És még a telefonok sem működnek.

-Minek?

-Hogyhogy minek? Olyan sötét van idebent, mint a tehén fenekében.  Egyébként hol vagyunk?

   Nem messze tőlük egy ismerős vidám hang válaszolt.

-Üdvözlet a Sötét Falak Hotel Lakosztályban!  Hogy kerültök ide?

-Ádám!- kiáltották egyszerre a testvérek.  

Másodpercekkel később megölelték egymást, de mások is csatlakozott hozzájuk. Éva és Michael. A gyerekek egymás szavába vágva mesélték el különös kalandjukat. Az ikrek még a titokzatos, figyelmeztető, de egyben segítő hívásról sem feledkeztek meg. Ezek után Máté beszámolt arról, milyen titokzatos irányító központot fedeztek fel idelent, és a képekről sem feledkezett meg.  Erre már Michael -nek is reagálnia kellett.

-Irányító központ? Miféle irányító központ?

-Olyan, amitől el fogsz ájulni. Kincses bánya számodra. Szerintem, napokig helyszínelni fogtok.  Sőt. Mondok jobbat.  De Ádámnak nem fog tetszeni. Ádám szobáját premier plánba is megtekinthetjük, egy monitoron keresztül.  

Ádám a sötétben tátogott, de mielőtt bármit is szólhatott volna rá, egy éles kacaj hangzott fel a háta mögött.

-Hát, én abban nem vagyok olyan biztos! –kacagott tovább sátánian Kriszta. - Mire a kollegáid ideérnek, ebből a kócerájból, már csak az összedőlt falak maradnak. – mindenki arra tekintett, ahonnan a hang jött- Ketyegő bombán ülünk. Gondoltam szólok.   

-Honnan tudod?- kérdezett vissza idegesen az öccse.

Kriszta legyintett egyet, bár azt senki sem látta a sötétben. Máté megpróbálkozott a következővel, hátha így ki tudnak szabadulni a szorult helyzetükből. Elmondta a tapasztalataikat és azt, hogyan jutottak be a helyiségbe. Michaelt felvillanyozta az ötlet.  Egyedül Kriszta nem díjazta az ötletet.      A gyerekek és Michael nekifeszültek a falnak, de az egy millimétert sem mozdult.  

-Hátha oldalra el tudnánk tolni-mondta Márti- Azt hiszem így jutottunk be is.

De nem sikerült. Kriszta kárörvendően nevetett .   A telefon életre kelt. Michael nagy nekifutással, vállával a falnak csattant, de az megmakacsolta magát. Továbbra sem nyílt ki.

-Ha mi hárman megpróbálnánk?- kérdezte Michaelt Ádám.

Ismételten nekifeszültek a falnak, és újból falnak ütköztek. Abban a pillanatban Márti telefonja megszólat.  Márti ijedtében hátra lépett és keresztülesett Krisztán. Idegesen vette ki a kabátja zsebéből a telefont. Ugyan az a szám volt, amely állandóan hívogatta.   

-Oda fent van egy gomb….  bal oldalt… ugorj fel, eléred. Mindig is jó voltál zsákolásból… ha kiszabadultatok, ne nézzetek semerre, hanem fussatok… fussatok… - vonal megszakadt.

-Nem azt mondtad, hogy nem jó a telefon?- kiabált rá ikertestvérére a lány.

Máté nem reagált. Márti a sötétben nekiiramodott a falnak, és mielőtt még összeütközött volna felugrott, éppúgy, mint tesi órán, amikor kosaraznak és kosárra szeretne dobni. A keze odafent egy gombhoz ért, és a fal berregve kitárult.   Odakintről fényáradat lepte el őket. Hunyorogva néztek kifelé.  Kiléptek. Valahol a fejük felett egy búgó hang hallatszott, és egy ismerős hang szólalt meg.

-Csapdába estetek! Innen már nincs ki út! Mind idevesztek. Beleütöttétek az orrotokat a nagyok dolgába. – a hang sátánian felkacagott.  

Ádám pánikszerűen kapkodta a levegőt. Nem akart hinni abban, amit hallott, és abban sem, aki mindezt feléjük tolmácsolta.  De ugyan így tettek a többiek is. Kivéve Michaelt és Krisztát. Mintha jól tudták volna mi fog történni, ki fog megszólalni.

-Anya?... Nem… az nem lehet……. – ordított magából kikelve Ádám.

-Na ne!- mondták egyszerre a többiek. Kivéve Krisztát és Michaelt.

Váratlanul hangos robajt hallottak, a meglepettségtől és iszonytól lemerevedett Ádámot húzni kezdtél a lépcső irányába.  A lábuk alatt remegni kezdett a föld és a fejük felett a mennyezetről darabok kezdtek hullani jó nagy adagokban.

-Mi ez? –rikkantották a gyerekek.

-Én mondtam, hogy ez lesz!- kiabálta túl a robajt Kriszta.

Újfent nagyobb robaj hallatszott és a falak megremegtek. A bunker tetejéről a nagyobb darabok mellett már föld is pergett alá.  

-Beszakad az egész!- kiáltották az ikrek. – Futás, mielőtt még ránk szakad az egész.

Lassan az egészalagút tele lett porral, amitől alig láttak. Nagy nehezen, de felértek a lépcső legtetejére. Valaki bezárta őket. Valaki a telefonjával odavilágított. Michael megfogta Máté kezét.

-Várj egy pillanatot! Fordulj meg és világíts lefelé!

Máté így tett. Annak ellenére, hogy a fal és talaj mozgott alattuk kőbálvánnyá váltak a látványtól. Három repülőcsészealj közeledett feléjük.