- Recseg, ropog a ház
Ádám úgy ült az ágyában, mint a ki karót nyelt. Amúgy is rosszul aludt, mióta a nővére hazatalált az ünnepek közeledtével. Vizsgaidőszakra hivatkozott, mert itthon jobban tud koncentrálni, nincs annyi ricsaj körülötte. Illetve a karácsonyra, de Ádámnak nem tetszett. Nővére, amióta főiskolás, sosem töltötte itthon az ünnepeket. Csak a nyári szünetet. Annak is csak a felét. Valami nem stimmelt, mint ahogy a zajjal sem. Szemeivel a plafonra meredt, és mindkét kezével a takarója szélét markolta. Éjfélre járt az idő, amikor a recsegés, ropogás beleszövődött az álmába. Felriadt. De a hang nem szűnt meg. ott keringett a feje felett. Sokáig hallatózott, és arra a következtetésre jutott, hogy bizonyára a szomszéd macskáig kergetőznek odafent. Nem volt sosem egy ijedős fajta, de amióta elrabolták, kissé megváltozott a helyzet. A félelem furcsa érzése kerítette a hatalmába. Még akkor sem érzett ilyet, amikor a kocsi hátulján zötykölődött az ismeretlen felé. Most is didergett, éppúgy, mint a kocsi hátuljában, így magára rántotta a takaróját.
Odakint hallani lehetett a szél tombolását. Ádám még didergő állapotban is gondolni vélte, hogy a szél hordja a havat, és talán a padláson virgonckodó macskák végre hazatalálnak. Sajnos nem jött be a számítása. A padlást járó macskák hirtelen táncba kezdtek. Félig kikukucskált a takaró alól és felfelé sandított. Ugrás, ugrás, hosszú lépés! Ugrás, ugrás, hosszú lépés! Ádám nem értette a dolgot. Ádám lerántotta magáról a takarót. Döntött. Lesz, ami lesz. Nem érdekli milyen idő tomból odakint, azt sem érdekli, hogy éjszaka van, ő most felmegy , és megnézi a padláson garázdálkodó cicákat.
-Míg nem láttam, mi mászkál odafönt, úgysem fogok tudni elaludni- mondta hangosan.
Amint kikelt a jó meleg ágyból , és felvette a ruháit, és azt a kisebb, jó meleg kabátot, amit idehaza szokott használni , a padláson a motoszkálás abbamaradt. Semmi hang nem zavarta meg az éjszaka csendjét.
-Idefigyelj, Horváth Ádám! Biztos csak az idegek játszanak veled. Még nem heverted ki, mindazt, ami történt veled. Megijedtél, mert odakint tombol a szél. Nincs semmi odafent a padláson- szólt magára szigorúan.
Valahogy mégsem akarta elhinni. Újfent pizsamába bújt és visszafeküdt az ágyába, és megkönnyebbülten felsóhajtott. A fal felé fordult, becsukta a szemét, és igyekezet az álmok tengerére hajózni. Épphogy becsukta a szemeit, valaki kopogni kezdett az ablakon. Kopp- kopp! Ádám riadtan felült. Az ablakot bámulta. Ki lehet az? A macska? De az nem tud bekopogni egy ablakon? Gondolta magában. Az előbb még odafent kergetőztek a padláson. Csak nem akart abbamaradni a kopogás. Kopp- kopp! Az ablak ismételten megzörrent. Felkapcsolta az ágya melletti könyvespolcon álló lámpáját. Kiszállt az ágyból és az ablakhoz ment. Vett egy mély levegőt és felhúzta a redőnyt. Kár volt. Abban a pillanatban éleset kiáltott. Az ablakon keresztül egy ufónak vélt, zöld színű, kissé nagy szemekkel megáldott lény bámult befelé. Ráadásul fejjel lefelé lógott, és a hatalmas nagy szemeivel gonoszul nézett Ádámra. Szíve vadul kalapált. Majd a kis zöld lény grimaszokat vágott, majd földöntúli vigyorgásba kezdett. Orrlyukát kitágította, ha egyáltalán volt neki, és hatalmas szemeit résnyire húzta össze. Ádám ismételten ordított egyet. Ekkor rontott be a szobájába a nővére.
-Mi a jó franc van veled! Hazajön az ember az ünnepekre, de nem lehet aludni, pihenni. Mit kell az éjszaka közepén ordítozni?
Ádám az ablak felé mutatott. Nővére odanézett.
-Mit kell nézni? Fügefán kívül nincs ott semmi.
-Ott volt egy ufó. Benézett egy ufó, az ablakomon.
Nővére dühösen nézett rá.
-Ufó? Persze. Rosszat álmodtál, öcskös. Egyáltalán, miért keltél fel?
-Mert a padláson valaki vagy valamik rohangáltak. Nem igaz, hogy nem hallottad?
-Nem.
Megfordult és csörtetett az öccse szobájából. Ádám visszabotorkált az ágyához. Remegő kézzel nyúlt az üveg víz után, amit minden éjjel a könyvespolcon tartott, hatalmasat húzott az üvegből. Miután befejezte, mély levegőt vett. Remegő lábakkal visszament az ablakhoz és kinézett rajta. A szobája előtt egy nagy fügefa állt, de az éjszakai világosságban jól kivehető volt a távolabb álló diófa, a szőlős és a fenyőfácska, ami pár évvel ezelőtt kezdett nőni a szőlő és a virágok között. Kinyitotta az ablakot, és kihajolt. Valahogy a kezébe került a telefonja és kivilágított vele az udvarra. Semmi. Becsukta az ablakot, lehúzta a redőnyt, és visszament az ágyához. Ráült és gondolkodóba esett. Lehet, hogy ezt az egészet csak álmodta? Vagy tényleg egy fej lógott fejjel lefelé az ablakból? Különös, szürkének mondott, ufószerű lénynek, hirtelen nyoma veszett. Talán e furcsa lény, futkározott odafent a padláson? Visszafeküdt az ágyba. Lekapcsolta a lámpát, de úgy érezte, hogy e különös éjszakán biztosan nem tud elaludni. Ez világos volt számára. Vajon holnap a többiek elfogják neki hinni a különös éjszakai történetet? Hirtelen eszébe jutott valaki.
-Ez az! Reggel rögtön fel is hívom őt- határozta el Ádám – Reggel nyolc körül, akkor még tuti otthon van.
Ez a gondolat, egy csöppnyit megnyugtatta . Így keveset, pár órát tudott aludni.
