Máté rosszul érezte magát. A félelem kiült az arcára, mintha egy kéz fogná a nyakát és nem akarná elengedni.  Arca szűkévé vált, különös hideg futkározott a hátán. Lábai remegtek.  Úgy érzete, mintha a túlvilágról valaki hideg kezével az arcát simogatná. Testvére sem érezte túl jól magát. Hasonlót élt át, mint a bátyja. A két testvér nyakát behúzva idegesen kémelt körül a saját házukban. Minden pillanatra fel voltak készülve valamiféle meglepetésre. Egyedül maradtak. Nem volt segítségük. Maguknak kell kinyomozniuk a történteket. Még egy lépcsőfok…. még egy…. s végre eljutottak a szobájuk ajtajáig. Máté megfogta a kilincset. Jéghideg és nyirkos volt.  A telefonnal körbevilágította a padlót és a lépcsőt. Óvatosan benyitott a szobájába. Bevilágított. Semmi gyanúsat nem érzékelt. Intett a testvérének és beléptek a szobába. Márti nagy csattanással vágta be maga mögött az ajtót. Máté idegesen ránézett. A szüleik már rég aludtak. Leültek a fiú ágyára. Nem szóltak egymáshoz. Mindketten egyre gondoltak.  Máté nagy nehezen megszólalt.

-Mi… mitévők legyünk? Egyedül maradtunk.

-Gőzöm sincs. Azt sem tudom, honnan került oda olyan hirtelen az ufó. Egyszer csak ott lebegett előttem.  Aztán jött a villanás…. és mindennek vége volt. Hova vitték őket?  És kik?  De jobb lesz, ha ledőlünk és alszunk. Mást úgy sem tehetünk.

A félelem minden porcikájukban ott bújkált, amikor álomra hajtották a fejüket. Másnap délig aludtak. Édesanyjuk szólongatta, és ezernyi kérdéssel bombázta őket.

-Minden rendben volt tegnap este? Tudtatok valami okosságot kitalálni azzal a rendőrrel, akivel találkoztatok? Furcsa, hogy Ádám édesanyja nem hívott. Pedig azt mondta, keresni fog a délelőtti találkozótok után. Vagy már mondtam?

Az ikrek összenéztek. Fájdalmas mosoly jelent meg az arcukon. Hazudniuk kell. Muszáj lesz, hazudniuk. De ők még sosem hazudtak a szüleiknek.  Ha elmondják az igazat, soha többé nem találkozhatnak a barátaikkal, csak a suliban.  Máté felöltötte a legszebbik mosolyát és az édesanyjára nézett.

-Hát… ööö…..  félig….. meddig….. – Márti tátott szájjal nézett rá-  ööö… talán ugyanazok rabolták el, mint ősszel.

-Félig meddig? Az is valami. - válaszolt édesanyjuk vidáman. – Ma mi fogtok csinálni?

-Semmit- hangzott a két testvér egybehangzó válasza. –Lustálkodunk, lustálkodunk, azután  tovább lustálkodunk.

Édesanyjuk ennyi lustaság hallatán a fejét csóválta.

-Ezek szerint. Michaelnek sikerült lebeszélnie titeket arról, hogy nyomozzatok. Helyes! Ez az ő dolga, nem a tiétek.

Márti az eléje kitett levest szuggerálta, és nem merte felemelni a fejét. De mielőtt megszólalhatott volna, Máté gyorsabban reagált, és válaszolt az édesanyjuknak. Édesanyjuk hol egyikre, hol a másikukra pillantott.

-Hát…. öööö…. igen….. –válaszolt tárgyilagosan Máté.

-Helyes! Nagyon helyes! Majd ő megoldja a rejtélyt, mint azt is, hogy hol lehet Ádám. Nos, ha valamire szükségetek lesz, a szobába leszek.

-Jó,jó! Biztos nem lesz szükségünk semmire.

Alig tette ki az édesanyjuk a konyhából a lábát, amikor valami történt. Valamiféle követelőző rezgés szakította félbe az ebédjüket. Mi a csuda ez? Néztek körbe a konyhába. A zörgés az előszobából hallatszott. Máté felpattant, és a hang után ment. Húga telefonja a cipőtároló tetején volt. Ránézett a kijelzőre. A szám ismeretlen volt. Nem volt szokása ismeretlen számokat felvenni, pláne nem a testvére telefonján jelenik meg, de úgy érezte muszáj, bizonyára Ádámhoz és a többiekhez lesz köze.

-Nagy Márta… izé… Nagy Máté… ki beszél?

A vonal másik végén csak egy rekedt hörgés hallatszott. Valaki nehezen vette a levegőt.

-Hallo! Ki beszél? – kiáltott Máté bele a telefonba.

A vonal megszakadt. Testvére a konyhaajtóból nézett rá.

-Ki volt az?- kérdezte.

-Egy telefonbetyár- morogta és visszaindult a konyhába. A kezében tartott telefon újra rezegni kezdett. Hagyta, hogy egy párszor rezegjen, aztán felvette- Itt Nagy Máté beszél! Ki az? –megállt a konyha ajtajába.

    -Halló, itt Nagy Máté!

-Ki… ki?..... –lihegte a hang. A titokzatos hívónak nehezére esett a beszéd. – Ne foglalkozzatok a Kelemen  családdal, ne nyomozzatok tovább…. mert halálra …. meghaltok! Óvakodjatok! El….. Kezeket el….!

Bumm! Máté kezéből kiesett a telefon, és darabonként szertegurult a konyha kövén. Márti sipákolni kezdett a telefonja után, és igyekezett a darabjait összeszedni. Máté egy pillanatra kővé meredt.

Anya! Anya! Gyere ide gyorsan!- üvöltötte.

Az asszony berontott a konyhába, és kérdően nézett rá a gyermekeire. Máté furcsa hangon beszélni kezdett.

-Ki… ki?..... Ne foglalkozzatok a Kelemen  családdal, ne nyomozzatok tovább…. mert halálra …. meghaltok! Óvakodjatok! El….. Kezeket el….!- pontosan utánozta a különös telefonáló hangját.

-Nem tudnál úgy beszélni, mint egy normális ember, kisfiam?- kérdezte az anyja.

-Ez a körmönfont megfogalmazás kivételesen nem az én kifejezésmódom, amit egyébként úgy is utálsz.

Máté hosszan elgondolkodott, hogyan is beszélt az előbb.   Majd elnevette magát. Pedig semmi oka nem volt arra, hogy jókedve legyen.   

Márti a hajából készült coffal cirógatta az arcát.

-Valaki meg akart ijeszteni bennünket, hogy ne szimatoljunk tovább Ádám elrablása, és a családját körülvevő titok körül.  Azaz igazság, hogy valami nagy titok lengi körül Ádámékat, és nem igazán szeretné valaki, hogy erre fény derüljön.  Az ősszel is ezért voltak a balhék körülöttünk. Csak tudnám, mi olyan fontos abban a cuccba, amit szeptember elején kapott Ádám?   Egyszóval, van még itt valami, aminek nem szabad napfényre kerülnie.

-Lehet.. … lehet hogy az a földönkívüli telefonált, aki megpróbált minket és Ádámot is megijeszteni? – kérdezte izgatottan Máté.

-Az egyetlen földönkívüli, aki itt tartózkodik, az te vagy! – suttogóra fogta Márti a hangját és közelebb hajolt Mátéhoz- Választ a kérdéseinkre a volt nevelőotthon területén találunk vagy abba az alagútba vagy micsodába, ahova le akartak menni a többiek. El kell mennünk oda még egyszer. Még hozzá ma éjjel.

Testvérének nem tetszett az ötlet.

-Azt hiszem, jobb lenne, ha abbahagynánk a keresgélést. Én nem hagyom figyelmen kívül ezt a figyelmeztetést. Ha belegondolunk, igazából megfenyegettek minket, hogy végeznek velünk….

-Máté, te nem érted….- Márti nem tudta befejezni, mert újra megszólat a telefonja. Mind a hárman megbabonázva meredtek a készülékre.   –Privát szám.

 Máté nagy hévvel vette fel a telefont.

-Tessék…Nagy Máté.

-Ne nyomozz…. a Kelemen… nincs jogot…. baj lesz. Érted, Máté? –Hagyd…. csudá… nem éri…..

Máté ismételten lejtette a telefont.  Testvére és édesanyja értetlenül néztek rá.  A fiú két hatalmas nyelés közepette számolt be az újbóli fenyegetésről, ami véleménye szerint, egy jóakarójuk figyelmeztetése volt.

-Mi a baj?- kérdezte a húga.

-Olyan ismerős volt a hangja.. de nem… ő biztos ,hogy nem lehetett…

-Ki? Kiről beszélsz, pupák?

Édesanyjuk a fejét csóválva, kissé mérgesen nézett rájuk.

-Szerintem, hagyjatok fel a nyomozással. Nemcsak a saját, de a mi életünkről is szó van. Olyan játszmába kerültetek az ősz folyamán, ha nem vigyáztok, súlyos árat fogtok fizetni érte. És én nem szeretném elveszíteni a gyermekeimet. Nem véletlenül fenyegetnek titeket.

Felállt az asztaltól, de még a konyhaajtóból visszafordult.

-Nem ér annyit! Pihenjetek, élvezzétek a téli szünetet. Michael a rendőr. Az ő dolga Ádámot előkeríteni, és a rosszakat elfogni.

A két testvér a tányért bámulta. Máté halkan az orra alatt dudogta az igazságot.

-Mellette Évát és a főhekust is előkeríteni. Fenyegetés ide, fenyegetés oda, ami dolgunk megoldani a rejtélyt, és épségben előkeríteni őket. –Márti riadt tekintettel nézett rá- Ne nézz így rám. Éjjel lemegyünk az alagútba. Valami azt súgja, hogy ott keresgéljünk, ne a kastélyban.       

Márti kíváncsian kérdezte Mátét.

-Ki telefonált az előbb? Kire gondolsz?

Máté nem nézett rá.

-Éjjel elmegyünk a parkba. - csupán ennyit válaszolt- Lemegyünk az alagútba.

-De hát…. Máté….

Karácsony második éjszakáján nem esett a hó.  A falu csendes volt, rajtuk kívül senki sem tartózkodott az utcán. A nap folyamán a frissiben esett hó ropogott a talpuk alatt.   Márti vette át Éva szerepét. Barátnője helyett, most ő félt, és kételyei voltak, de semmit sem szólt erről a bátyjának.  Máté a parkot szemléte körül, nem látta, hogy a testvére épp mit csinál. Márti ráült annak a kőtömb tetejére, ami az alagútba vezet. Hirtelen ált fel, szinte felugrott.

-Auú! ….. Na ne!  

-Mi a baj?- fordul oda a fiú.

-Csupa forró az egész kőlap!!

- Micsoda? – sietett oda. Kezét rátett a kőre- Auú!!- rántotta vissza  a kezét Máté. - Ez érdekes. Nem lenne szabad annak lennie. Ráültél?

-Rá. Aztán úgy pattantam fel, mint akit megcsípett egy nikkelbolha. Nagyon fáj a hátsó felem. Biztos tiszta piros lett. – Máté elnevette magát- Nagyon vicces.  

A kőlap megmozdult. Többször egymás után. Hátrébb léptek, és félelemmel a szemükben bámultak a lapra. Ami percekkel később újból megmozdult.

-Ez meg mi volt? – kiáltotta Márti.

-Nem tudom. El kellene mennünk innen és visszajönni egy másik alkalommal.

-Ha idejöttünk, itt is maradunk!- a kőlap ismét megmozdult- Én nem akartam eddig jönni, most azt mondom, bármi is történjen, megoldjuk a rejtélyt. Megtaláljuk a többieket.  

Márti most már elkapta a keresési-kutatási vágy, annak ellenére, hogy belülről még mindig félt. Hogy akik megfenyegették őket, itt loholnak valahol a hátuk mögött, és bármelyik percben végezhetnek velük.  A kőlap újfent megremegett, és arrébb csúszott. Odabentről fényesség árasztotta el a park azon részét, ahol a kőlap és a gyerekek álltak. A két testvér hátrébb lépett.

-Ez…ez… ez nem lehet igaz…..!

Máté meredten bámulta a kőlapból előbújó valamire. Valahol a távolból egy bagoly huhogott fel, és a két testvér összerezzent.  A föld rejteke alól egy kerek, lapos tárgy bújt elő és lebegett a nyílás felett. A lámpák szórt fényében fémesen csillogó korong volt, kupola tetővel. Akkora volt, mint egy mélytányér. Máténak nem maradtak kétségei, hogy e tárgyat látta a húga tegnap éjjel a távcsövön keresztül, és rabolta el a két szerencsétlent. A fiú előrébb lépett, és óvatosan meglökte a kezével a tárgyat.  De azonnal vissza is hőkölt. Márti felsikkantott.

 -Talán egy láthatatlan védőpajzs veszi körbe- mondta Márti kissé fontoskodva, és elfelejtve a veszélyt, ami dél óta félelembe tartja. –Hallottam ilyenről egy ufókról szól dokumentumfilmben.  

A gépezet csigalassúsággal indult el a volt nevelőotthon irányába. A kőlap nem csúszott vissza a helyére. Úgy hat méter távolsággal volt az épülettől., amikor is, mint egy búgócsiga forgott a tengelye körül és hirtelen sebességgel és nyílegyenesen  elrepült a nevelőotthon irányába. Nem optikai csalódásról volt szó. Egy ufót láttak. Nem volt kétség, ezúttal Máténak is el kellett hinnie azt, amit a húga tegnap éjjel látott.  Nem szóltak egymáshoz percekig. Márti diadalittasan nézett rá.

- Megondtam! Megmondtam?

-Meg. Most pedig lemegyünk.

-És ha olyat látunk… amit nem kellene?  Bajba kerülünk, ki fog segíteni rajtunk?

Máté rálépett az első lépcsőfokra. Majd a következőre. Így ment lefelé a meredek lépcsőkön. Márti követte. Úgy érezte, hogy egyenesen a pokolba mennek.  Míg ők a lépcsőket számolták, addig valaki odafent a kőlapot a helyére tolta.